2012. szeptember 9., vasárnap

Konyhatitok - A kezdetek

Sziasztok!

Ma nokedlit csináltam (többek között persze) és miközben a kis dögöket szaggatom mindig szidok magamban mindenkit. Gyűlölöm kikeverni, kiszaggatni, elmosogatni utána. Enni szeretem. -Nem akar valaki a hivatalos nokiszaggatommá válni?

Aztán arra gondoltam, hogy ha már Klau szóba hozta a Kapunyitási Pánikot, akkor talán hasznos lehet másoknak, ha elmesélem, az én kapunyitási pánikom hogy kezdődött, és hogy oldottam meg.
Mint ahogy a cím is elárulta, első körben a konyhával kezdeném.



Egy kis adalék a teljes bejegyzés könnyebb megértéséhez:

-Én és a konyha viszonya:

Régebben annyi volt a konyhához való viszonyom, hogy tudtam hol a hűtő, és kivettem, ami kellett.
"Főzni" zacskós levest tudtam. De nem ám a "normál" levest. Nem. Én csak gyümölcslevest "főztem". Tudjátok, azt, amelyikhez csak hideg tej kell. Összekevered, pihenteted a hűtőben egy kicsit, és kész.
Anyuék mindig mondták, hogy nem lesz ez így jó, mert majd ha összeköltözök egy pasival nem élhetünk zacskós gyümölcslevesen. Nem nagyon hatott meg a dolog. Később próbálkoztak olyannal, hogy ha nem állok anyu mellett és nézem(! -nem segítek, csak nézzem), ahogy megcsinálja a vasárnapi ebédet, akkor szobafogság. Noss. Elég sokszor voltam szobafogságban :D Egyébként az elgondolás jó volt. És még meg is köszönném, ha lett volna eredménye. De maradt minden a zacsilevesnél.

Aztán kb 5 éve összeköltöztem Párommal.... és valami megváltozott. Az első pasi akinél elkapott egy számomra kissé perverz gondolat, hogy főzni szeretnék Neki. (na, itt volt az első kapunyitási pánik. Én. Főzni. Akarok. -Mivan?!
Oké, no para. Emlékezzünk csak vissza, anyu hogy is főzött. Hoppá. Anyu nem főzött. A kaja egyszer csak az asztalon volt. Bassza meg, mégiscsak ott kellett volna állnom mellett... Najó,  akkor telefon. "anyu, ezt hogyan is kell csinálni? Mennyi rizs? Mennyi hagyma? Milyen és mennyi fűszer?" És anyu jött azzal a mondattal, amivel ki lehet kergetni a világból. :" hmm, nem tudom. Én úgy sacc szoktam."
Nane!

Hogy lehet bármit is úgy csinálni hogy sacc. Meg kábé. Vagy érzéssel?! És ha én úgy érzem, hogy nem teszek bele sót? Akkor is tökéletes lesz a kaja, mert érzéssel nem raktam bele sót?
A másik, halálom, a rántás. Mindenhol azt olvasni, hogy pirítsuk zsemle színűre. Nos, ha én a lisztet és az oljaat összekeverem, az már zsemle színű. Akkor most mi van?!

Állandóan paráztam, hogy elrontom az ételt, anyunak se volt jó, mert nem tudott segíteni, hiába akart. Ezt pedig anyu Jézuska megunta, és kaptam karácsonyra egy jó kis szakácskönyvet:





Amikor elkezdtem lapozgatni anyu megjegyezte, hogy alapos válogatás után választotta ki a könyvet, mert ebben csak olyan kaja van, aminek az alapanyagait kb egy éjjel-nappaliban is megkapom. Semmi extra. Semmi kurkuma, sáfrány, ilyen-olyan gyökér.  (kezdjük az alapokkal, ugyebár)

Nagyon jó kis könyv. Lényegében a papucsállatkák is képesek belőle főzni. És még szép is:


De térjünk vissza a nokedlira.

Mikor elköltöztem otthonról, gondoltam megmutatom a Pasinak, hogy nem választott rosszul. Gondoltam csináltok pörköltet nokedlival. Igaz, én otthon legtöbbször tésztával ettem a pörit, még a menzán is úgy kaptuk anno. Sebaj. A Pasinak menőzünk egy kicsit, és nokedlival csinálom. Na, azóta nem ettem tésztával, mert nem hajlandó mással megenni  :D


Így csak keverek, szaggatok, szűrök, izzadok és szitkozódok. De megéri, mert látom, milyen jóízűen eszi.

Azóta persze fejlődtem, és ma már olyan kajákat csinálok, hogy csak na. Laci pecsenye, pármai csirke, tócsishús, brassói, egyben sült csirke, madártej, házi gyros házi pitában, stb,  és amire tavaly karácsonykor rém büszke voltam: töltött káposzta. Pont olyan lett, mint anyué. Hol van már a zacskós gyümölcsleves. Ha valaki anno azt mondja, hogy ilyeneket fogok sütni főzni, körberöhögöm :D

Remélem tetszett a bejegyzés, mert akkor...
...Folytatása várható.... :)

Szép napot Mindenkinek!



13 megjegyzés:

  1. Jöhet a folytatás.
    (az én szavam is számít? :D :D)

    VálaszTörlés
  2. Megmosolyogtam ezt az írásod! Jöhet még ilyen :)

    VálaszTörlés
  3. De jóóó volt olvasni ezt a bejegyzést :) Én is hasonló cipőben jártam, de a zacskós levesen kívül tudtam bundás kenyeret, rántott husit hasábkrumplival is készíteni. Aztán egyszer csak jött a felismerés, hogy meg akarok tanulni főzni, persze nekem is benne volt a Pasi a dologban. Először a jól bevált bolognaival kezdtem, ma már ott tartok, hogy szakácskönyvből szinte bármit el tudok készíteni. Sütni is szeretek, márciusban a nagy sikerélményt a fonott kalács elkészítése adta, a felismerés, hogy tudok kelt tésztát is :) És én is utálok nokedlit szaggatni, van egyáltalán valaki, aki élvezi??? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sose akartam megtanulni. A Pasinak akartam a kedvére tenni. Szerintem a mai napig csak azért főzök és elvezem, mert Neki csinálom. Ha egyedül lennék, vagy még mindig otthon laknék nem tudom, főznék-e :D

      Törlés
  4. Én azt vallom, hogy szeretettel és odaadással bármit meg lehet főzni meg sütni jól, persze a recept azért nem árt... :D
    De a héten bizony elkúrtam a mirelithúst meg a rizst... És nálam ilyenkor jön az anyázás, hogy miért van az, hogy bármit (már amit én megeszem, mert ha más mást akar, az csinálja meg magának... :D) meg tudok csinálni, de egy rohadt mirelitkaját nem... :D
    Na de a lényeg, szakácskönyvből vagy netről szedett recepttel szinte bármit meg lehet csinálni, aztán egy idő után jön érzésből tényleg. :]
    Bár a mai napig azt mondom, hogy tuti lesz, amit soha az életben nem leszek hajlandó csinálni, mert már a tudattól kivagyok (pl: pacal, halas dolgok, vadhús, tökfőzelék, sóska, spenót, gombás dolgok) de még jó, hogy "A Pasi" tud főzni. :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, a pacal és a hal nálam is kizárva. Bár a halat szeretni. De azt meg tudja magának csinálni :D

      Törlés
  5. Jó kis poszt :) Én állítólag amint tudtam járni, már a konyhában lebzseltem... kb. 14 éves korom óta főztem néha-néha, viszont másfél éve összeköltöztem a párommal, és mindennapossá vált nem csak a főzés, hanem mindenféle házimunka is. Most,hogy munkahelyem is lett, 3 műszakos, kicsit elfogott a pánik, hogyan fogom majd beosztani az időmet. Párom is tök jól főz, néha bevállalja a vasárnapi ebédet, de ha arról van szó, elmosogat, porszívóz, letörölget mire hazaérek (mondván, amikor szabadnapos úgysincs más dolga).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy időben volt, hogy egymást követő 2 napon 18 órás műszakom volt, majd 2 nap délelőttös 4 óra, majd megint 2*18. Na, az nekem is okozott egy kis pánikot. De megoldottam. A "rövidebb" napokon megfőztem előre a két 18-as napra :D

      Törlés
  6. Nekem tetszett... én is hasonló cipőben jártam... :)

    VálaszTörlés
  7. Én is ebben a cipőben járok:D A konyha számomra maga a pokol:D

    puszi Ibi

    http://beautyandfashion-makeup.blogspot.hu/

    VálaszTörlés