2013. január 24., csütörtök

Essence - Do you speak love?

Sziasztok.

Nemrég megkért az egyik barátnőm, aki körmösnek tanul, hogy menjek el az egyik órájukra, mert mindenkinek vinnie kell egy embert, akin gyakorolhat.
Nagyon szívesen mondtam igent :)

Az első napon az alap körömágybőr rendberakás után formára lettek reszelve a körmeim, majd kaptam egy jó kis krémes bőrradírt. Pihe-puha lett a bőröm utána :)
Aztán kipróbáltuk a japán manikűrt. Hát, nem nyerte el elsőre a tetszésünket. Tudom, hogy annak is csak hosszú távon, kúraszerűen alkalmazva van haszna, de valahogy még mindig nem érzek késztetést, hogy vegyek magamnak egy szettet. 


Második napon szintén volt némi minimális formázás, illetve kértem a bőrradírt, mert annyira bejött, hogy kellett még :D
Majd erre kaptam egy lakkot. És mit húzott elő barátnőm a kalapból táskájából? Egy essence lakkot. A bejegyzés címével le is lőttem a poént, a Do you speak love? került elő.
Nagyon örültem neki, mert ez az árnyalat pont nincs meg, pedig ahogy nézegettem, a legtöbb lakkom piros, és ez is birizgálta már a fantáziámat (mily meglepő :D)

Barátnőm kérésére közöném, hogy még csak az elején járnak a tanfolyamnak, tehát nem profi munka (nem értem mi baja van, szerintem jó lett :) )





Nagyon bejön a színe, no, meg a körmeim formája is. Kicsit kerekebb, mint szokott lenni, de bejön ez is.
A lakkot több mosogatás és hajmosás után kb az 5. napon mostam le, mert a 10 körmömből 3-on lepattogzott a vége. Használtunk alapot és fedőlakkot is -de azok nevét nem jegyeztem meg sajnos. Mondjuk a fedőlakk nem száradt olyan gyorsan, mint a btgn fedője, sikerült is belenyúlnom egy-két helyen. A btgn legalább (hülye)biztos -hamár nem bírok nyugton maradni, amíg egy normál lakk megszárad :D


Nektek megvan ez a lakk? Alap/fedő nélkül vajon mennyit bírhat?


11 megjegyzés:

  1. Á, de szép színe van, asszem majd egyszer, idővel ezt is beszerzem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan leszel, mint én a pelyhessel? Hogy áh, maajd idővel? :D

      Törlés
  2. nekem is nagyon tetszik a színe:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon, és ez nincs meg. Lehet be kell majd szereznem ezt is a többi 80 millió pirosom mellé? :D

      Törlés
  3. Nagyon szép színe van! Nekem megvan, de az én körmeimen valahogy nagyon sötét a színe - lehet túl vastagon lakkoztam?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár vakus képek, de élethű a színe. Félhomályban viszont valóban sötétebbnek tűnt. De imádom. Nem hiszem, hogy túl vastagon lakkoztál volna. Ez mondjuk 2 normál réteg+fedőlakk

      Törlés
  4. Szép ez a lakk :) és milyen jó dolgod lehetett a körmös órákon :) :) azt hiszem meg kell fűznöm valamelyik barátnőmet, hogy iratkozzon be egy ilyenre, hogy én lehessek a plusz egy fője :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, élveztem, az biztos :)
      Kétszer is voltam, és még nem végzett a tanfolyammal :P :D

      Törlés
  5. Nagyon szép színe van, örülök, hogy írtál róla bejegyzést! :)
    http://fashion-beauty-nails.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  6. Titanium Wedding bands for men and women - TITNA
    This is also the very benjamin moore titanium popular, if titanium trim as seen on tv not the titanium color very popular, Tivare. The wedding used ford edge titanium bands are called titanium earring posts the Ringo,

    VálaszTörlés