2012. július 21., szombat

Elseve Arginine Resist X3 -TESZT

Sziasztok!

Egy korábbi bejegyzésben a Pantene hajpakolásomról áradoztam. Kb 3 éve használtam, nagyon jó volt. Aztán pár hónapja történt valami. a hajam sztrájkolni kezdett. Hajmosás közben már kezdett gubancolódni, a szokásos hajpakolási rítus után sem lehetett már vizesen kifésülni (ha meg hagyom magától megszáradni, akkor fénytelen, sprőd, vacak lesz). Hajszárítás után sem volt fényes, a vége pedig száraz lett. 

Ilyen akkor szokott előfordulni, mikor a hajam "ráun" az addig remekül teljesítő, hónapok/évek óta használt és bevált csoda hajápolóimra.


Oké, akkor váltsunk. De mire? A Syoss nem nagyon jött be (a samponja egész jó, de a balzsamja hulladék), a Gliss Kur-ra már évekkel ezelőtt ráunt Ő Sörénysége. Szilikonmenteset nem akarok (tudom én, h csak átmeneti időszak, míg gubancolódik meg vacak a haj, és utána minden happy. De nem stresszelném magam meg a hajamat inkább).
És ekkor hatott a jó(?) marketing. Egyre csak azt mondogatta a zajláda, hogy Elseve arginine resist x3. Elseve arginine resist x3.



Sampon és balzsam

Nem szeretem a reklámolt samponokat. Tapasztalataim szerint pont azok nem érnek semmit (végig mentem anno a teljes Gliss Kur palettán, aztán ahogy jöttek az újak, azokat is megvettem, de egyik sem volt kiemelkedően jó)

Aztán mikor a boltban jártam, már le is vettem a szokásos pantene-t, csak most a festett hajra valósat. De ha már ott járok, csak megkukkantom az Elseve újdonságát (pláne, hogy előtte olvastam róla a Krémmánián.)
Lássuk, mit hazudnak a hátulján:




A sampon és a balzsam hátulján is ugyan ez a szöveg.
Végül is. "Kend fel, mosd le" mindkettő
Elcsábultam, de visszatettem a polcra. Nézelődtem még a samponoknál, hátha, de még mindig ezen gondolkoztam. Meg azon, hogy ismerem magam. Ha valaminek utána nézek/olvasok, teszteket bújok, és ezek után is tetszik, akkor előbb vagy utóbb úgy is megszerzem.
Feladtam. Visszaraktam a Pantene-t, és hazahoztam az Elseve-et. (korábban a festett hajra valósat használtam már tőlük, isteni illata volt.)


Már az első hajmosásnál meglepődtem: Magától a sampontól már lágyabb lett a hajam. Semmi vizes gubanc, semmi durvaság. A balzsam után pedig csak úgy siklott a hajkefe a vizes hajamon (tudom, tudom. Nem szabad a vizes hajat fésülgetni, gyötörni. De a fent említett okok miatt kénytelen vagyok. Még így teszem a legkevesebb kárt a hajamban -fordítva vagyok bekötve, az fix)
Azon túl, hogy puha, selymes és fényes lett a sörényem, még az illata is 2-3 napig frissen mosott (a szokásos kb fél nap helyett).
És ami még érdekes: általában heti kétszer mosok hajat. Az első használat után kerek 7 napig nem kellett megmosnom. a 7-en is csak azért mostam meg, mert nem bírtam elviselni a tényt, h "nem mostam egy hete hajat, fúúúj" Mondhatjuk akár pszichés mosásnak is :)


Jelenleg az 5. hajmosáson, azaz több, mint 1 hónapon vagyok túl. Egyre jobb. A hajam most van a legjobb formájában az elmúlt 1 évhez viszonyítva. Nagyon szépen tisztít. Egyszeri samponozás elég, kicsit sűrűbb az állaga, de jól habzik, így a sampon tuti elég lesz egy darabig.

Már csak arra leszek kíváncsi, hogy a Balatoni "beállt a hajam"-at hogyan kezelni. (A legjobb hajcucc tesztem. Ami nem rakja helyre a homoktól beállt és fénytelen, iszonyat száraz tapintású "after strand" hajamat, azt lényegében nem veszem újra. ) Csak ehhez végre strand idő kellene.

Jelenleg viszont úgy tűnik, hogy újra fogom venni. És újra és újra. Amíg a hajam erre is rá nem un. 

Ez csak az én véleményem. Meg az abnormális, ferdén nővő hajamé. Ami viszont nem jelenti azt, hogy másnak is csodacucc. Tehát: Csak saját felelősségre ;)

Ti próbáltátok már?

További kellemeset!


3 megjegyzés:

  1. Én nem, és szerintem nem is fogom így, hogy átálltam a szilikonmentes dolgokra, de ígéretesen hangzik, habár rosszat is olvastam már róla :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak annyi negatívumot olvastam róla, hogy gyorsabban zsírosodik a haj tőle. -hát nekem ilyen bajom nincs.
      Én nem állnék át szilikonmentesre. Nem bírnám ki az átállást :d

      Törlés
  2. Jó,hogy neked használt,nekem kevésbé,és csak bezsírosodott a hajam tőle. Amikor a white hairben jártam,ott ajánlotta a fodrászom a kevin murphy termékeket,és szerintem lepipálja az összes eddigi sampont,hajápolót stb,amiket valaha is használtam. A hajam fényes,egészséges,nem töredezett a vége,és elég 1 héten 2x hajat mosnom ( azelőtt mindennap mosnom kellett,mert hamar zsírosodott ) . Ha valami jó és bevált termék,akkor ez az ! :)

    VálaszTörlés