2012. szeptember 22., szombat

Blog szülinap 0.5 - és a 100. Bejegyzés

Sziasztok!

Mikor elkezdtem a blogot, nem gondoltam volna, hogy lesz ilyen. Igazából semmit sem gondoltam, mikor nekiálltam blogolni. Csak elkezdtem.
Most pedig váratlanul ért a felismerés, hogy a 100. bejegyzéssel jövök. Elkezdtem számolgatni. Rájöttem, hogy ma fél éves a blog :) Szerencsém van, mert pont úgy jött ki a lépés, hogy mindez egy napon történ. Ráadásul az oldalmegjelenítés is majdnem kerek szám és a feliratkozott olvasók száma is majdnem 60 :)


Azért szombat reggel 8 óra körül a 6 mai megjelenítés se rossz :D


Visszanéztem a blogot. Hát, az első pár köröm képnél fogom a fejem; -hát hol vannak a körmeim?

Amikor elkezdtem a blogot, akkor épp egy 5-6 évs műkörmös időszakon voltam túl, akkor lett leszedve, így a blogon akartam magamnak megörökíteni, hogy erősödnek a körmeim. -hát, jelentős változások vannak azóta.

Az egyik változás az, hogy ez volt a blog első képe:
Első bejegyzés ITT


Ekkor vettem a nyomdát és 2 lakkot meg az erősítőket. 

Ezt pedig a ma reggeli állapot:



Na, a Pasi itt akadt ki. Eddig így még nem látta. Közölte, hogy több lakkom van, mint amennyi összesen a Rossmann-ban van. -Kis naiv.
 Mondtam Neki, hogy oké, fogadjunk. De ő fizeti a Rossmann-os ámokfutásomat. Itt csendben maradt -lehet akkor most nem akar fogadni? :(  :D
Mentségemre szolgáljon, hogy jó pár szépséget kaptam ajándékba, (2 db körömnyomda lemezt a Pasitól is -szóval azért annyira Ő sem ártatlan a dologban. Najó, a lakkokhoz nincs köze :D)

Eddig csak így látta a lakkokat, szépe a helyükön:


Így nem is tűnik olyan vészesnek D

Az viszont a fenti képekből már nekem is egyértelmű, hogy miért érzem azt az elmúlt 1-2 hónapban, hogy pofátlanul, sunyi módon, a tudtom és engedélyem nélkül a blogom kezd körmös bloggá alakulni.

De úgy látom, ez nem kifejezetten baj, mivel lassan, de biztosan egyre többen lesztek, és ennek nagyon örülök :)

Nem gondolta volna, hogy Anyámon és Kalun kívül más is olvasni fogja az írásaimat :D

Ennek örömére és megköszönve, hogy olvastok egy kis nyereményjátékot fogok tartani októberben. De a részleteit majd később. Addig is tessék szemfülesnek lenni ;)

Azért mára is tartok egy kis meglepit, csakhogy ne teljen el nyomtalanul a mai nap, és az örömöm, hogy fél éves lettem.

Nagyon szépen köszönök Nektek mindent, remélem a továbbiakban is olyan bejegyzésekkel kedveskedhetek magunknak -igen, nekem is, ami mindenkinek tetszik.

Köszönöm :)



15 megjegyzés:

  1. Gratulálok, ügyes vagy.:)
    Jó sok vackod van, hallod-e? :D :D

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, még sok-sok sikeres félévet kívánok! :-)
    Tényleg szép kis kupac körömlakkot gyűjtöttél
    (nekem is sok van, pedig az enyém nem is körmös blog :-)

    (viszont a blogod olvasva rájöttem, hogy az enyém is féléves, csak elfelejtettem :-S )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, az enyém sem annak indult :D

      Akkor gratulálok a Te blog szülinapodhoz is :)

      Törlés
  3. gratulálok! :) és még sok félévet! :)

    VálaszTörlés
  4. Gratula <3
    És bocs, hogy megfertőztelek a függőségemmel :DDD

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok!
    Ez tetszett: Több lakkod van mint amennyi összesen a Rossmann-ban :) :) :) :)
    Nekem is mondtak, már hasonlókat :)

    VálaszTörlés
  6. Én is hallottam ugyanezt, csak a Müllerrel összehasonlításban. Pedig nem iiiis....

    BOLDOG FÉLSZÜLINAPOT A BLOGNAK! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)

      Húúú, ha lenne itt is Müller.... hm, jobb nem belegondolni :D

      Törlés
  7. Gratulálok a féléves szülinaphoz :)!!

    VálaszTörlés