Ma a fél hold manikűr van soron.
Még a kihívás elején úgy gondoltam, hogy valami színes lesz. Például világos kék-sötét kék kombó, vagy valami hasonló.
De sajnos ma egy nagyon jó barátunk temetésére kell mennünk, így fekete lett a lakk (erősen gondolkoztam, hogy a mai napot kihagyom. Semmi hangulatom nincs csini körmökhöz, meg blogolni, meg...wááhhh.
Így aki ma valami szépet, ügyeset, csinosat várt tőlem, azoknak bocsi.
De ha már megembereltem magam, és blogravalót is akartam csinálni, egy szolid szín azért becsúszott.
Ráadásul rá kellett jönnöm, hogy az eddig általam istenített S-he lakkok semmit nem érnek. A blog előtti időkben nagyon jó lakkoknak tartottam. aztán a blog írása alatt sok jó és olcsó lakkal ismerkedtem meg (essence, Catrice) és rá kellett most jönnöm, hogy hozzájuk képest a S-he lakk semmit nem ér. Nem szép a fedése, lassan szárad, stb. (Ez kb olyan, mint amikor felnőttként látsz egy gyerekkori képet magadról, ahol életed első sminkjét örökítetted meg. Amire akkor azt mondtad, hogy szuper és szép, most visszanézve "így mentem ki utcára?! Neeeee!" Na ez most kb ilyen felismerés volt.)
Amiket használtam:
-Catrice Revoltaire - CO5 Mission Lilac
-S-he fekete
Szép napot Nektek!