A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: teszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 14., csütörtök

Elfogyott I.

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy (csak hogy ösztönözzem magam) elindítok egy elfogyott/elhasznált sorozatot -hátha így hamarabb elhasználom a felhalmozódott fürdőszobapolc foglalókat.

Az első adag:



Balea krémes tusfürdő -Guava
Ezt még decemberben vettem a Baleás cseresznyés mandulás tusival.
Nagyon finom, friss, zamatos illata van. Mikor a boltban megszaglásztam szomjas lettem. Legszívesebben megittam volna, annyira lédús gyümölcsös illata van. Szeretem, mert az illatán túl jól habzik, jól tisztít és nem szárít. Ennél többet nem is vártam tőle, pláne a kb 350-399Ft-os árát tekintve.
Újravenném? Oh, naná :)


Balea cseresznye és mandula Tusfürdő 
Nagyon bejön az illata, bár kezdek vele telítve lenni -már a másodikat használom, és megvan a  testápolója is. Szintén jól tisztít és jól habzik, kicsit mintha hidratálna is. Az ára szintén 350-399 Ft között van ha jól emlékszem.
Újravenném? -Már megtettem. De szerintem utána pihentetem, annyi jó illatú tusi van még. De (ha lesz még egyáltalán) még visszatérek hozzá


Balea 2 perces hajkúra Kókusz és tiara virág - festett és színezett hajra
Mikor elfogyott a Mangós Baleám, gondoltam kipróbálom a kókuszos verziót is (sampon+balzsam+hajkúra). A 150 ml-s hajkúrát viszonylag hamar kivégeztem, elég sűrű, kissé nehéz eloszlatni a hajon, viszont hatásos. Szépen kifésülhető és fényes, puha lesz tőle a hajam. És nem nehezíti el, nem zsírosít. Bár nagy különbséget nem vettem észre közte, és a "sima" balzsamjához képest. Az illata kicsit olyan műkókuszos, kissé vaníliára emlékeztető. Napokig érezni a hajamon -nekem bejött.
Újravenném? Valószínű. Ha sikerül eldöntenem, hogy a balzsam, vagy ez a jobb.


Balea Young soft+pure arcradír
Még régebben vettem, de sokáig kitartott  Nagyon jó kis mechanikus radír. Sokaknak durva lehet, mert olyan, mintha valami arctisztítóba homokot kevertek volna, de számomra ilyen a jó arcradír. Radíroz. Kb 2-3 hetente szoktam használni, majd utána jöhet a szokásos arcápolási termékek (lemosó, hidratáló)
A múltkor kerestem a Dm-ben, de nem találtam. Van egy olyan gyanúm, hogy már nem gyártják -de akkor bajban vagyok. Kereshetem meg az utódját (valami tippetek nincs esetleg?)
Újravenném? Ha találok valamelyik Dm-ben, akkor mindenképp... Oh, bárcsak...


Dove visiblecare softeting krémtusfürdő.
"A bőr és a szárazságfoltok puhítására kifejlesztve. [...] puhább és simább bőt akár 7 nap alatt, és észrevehetően szebb bőr akár 3 héten belül"
Még pár éve vettem meg először  nagyon jó volt. Tényleg krémtusfürdő, mert egy kissé habosabb krém jön ki a tubusból. Anno hatásos volt, tényleg puha és jobb volt a bőröm  nem volt száraz, nem húzódott, nem feszült sehol a bőröm. És remekül hidratált. Az illata kellemes, lágy, gazdag habot képez.
Ezen felbuzdulva pár hónapja megvettem ismét. Nos, mikor megvettem, még nem volt ilyen hideg, bőrszárító idő, a bőröm is egész rendben volt. De ez elkezdte szárítani a bőröm - gondolom az volt a baja, hogy nem voltak szárazságfoltjaim, amiket puhíthatott/eltüntethetett volna -így csinált. Egy hét mindennapos használat után viszkettem, vakaróztam, a bőröm mintha egy számmal kisebb lett volna mint én, ráadásul foltokban iszonyat kiszáradt  bőröm  Le is cseréltem. Viszont kidobni nem akartam, így nagy ritkán használtam, így végül pár napja sikerült végleg kinyírnom. Nem tudom miért működött ez totál ellentétesen mint egy korábban vásárolt példánya.
Újravenném? Kizárt dolog! Az első, amit vettem belőle szuper volt. Ez a második meg csak ártott.

Avon SkinSoSoft krémtusfürdő selyemkivonattal.
Nem nagyon szoktam Avon tusfürdőket használni, mert nekem eddig mindegyik szárította az amúgy is kényes, szárazságra hajlamos bőröm. 
Gondoltam krémes, selyemkivonatosa, csak jó lehet. Hát,nem volt jó. Nagyon rossz sem. De valahogy jobbat vártam volna. Az illata nagyon tetszik,sokáig megmarad a bőrömön és egész jó lágy habot képez, de sajnos egybefüggő, több napos használat után ettől is kezdett szárazabb lenni a bőröm és viszketni -de ez legalább nem csinált száraz foltokat. Nagy nehezen, ritkán használattal tegnap kivégeztem.
Újravenném? Nem hiszem. az illata és állaga, a krémes habja tetszik, nagyon csábító, de a bőrömnek más a véleménye


És a végére egy nem beauty termék (de hát ki mondta, hogy beauty blog vagyok? Ha így lenne, nem a kis világom lenne a blog neve ;) )
Viszont úgy gondolom, hogy akár hasznos is lehet másoknak -illetve ez is most fogyott el:




W5 fürdőszobai tisztító
"hatékonyan távolítja el a vízkövet és a szennyeződéseket  a fürdőszobában és a wc-ben"
Sok mindet kipróbáltam már a vízkő és szappanmaradványok lerobbantására a csempéről (Cillitet még nem, de csak azért mert nem csöngetett be hozzám a tv-ből a pasi a kezében egy Cillit Bang-gel, hogy tesztelné a lakásomban) Aztán egyszer megpillantottam a Lidlben kb 350-400Ft-os áron, gondoltam, egy próbát megér. 
Nagyon megkönnyíti a munkámat, mert csak befújkodok vele mindent, várok egy kicsit, egy szivaccsal áttörlöm a felületet, aztán lemosom. Semmi sikamika, semmi kínlódás. Még a rozsdát is eltünteti a csapokat meg nem marja meg. Citromosabb illata van, így még csak nem is marja az orromat. Olcsó, hatásos, "önműködő" -mi kell még? A wc-ben is szoktam használni a két nagyobb, alaposabb wc takarítás között, a vízkövet ott is szépen eltünteti.
Lusta háziasszonyoknak tökéletes :D
Újravenném? Már megtettem :)

Így első körben ennyi voltam, ha Nektek bejön, akkor folytatom.
Arcradírra van valami tippetek?


További szép napot!

2013. január 21., hétfő

Balea Cseresznye és Mandula Tusfürdő

Sziasztok!

A mai alany a Balea Cseresznye és Mandula Tusfürdő.




Illat: Nagyon szeretem. Sokak szerint marcipán illatú. Nem az. Már csak azért sem, mert nem szeretem a marcipánt. Ezt viszont igen. Komolyabbra fordítva, én érzem benne külön a cseresznyét, meg külön a mandulát, de nagyon jó a kettő együtt.
Az illata sajnos nem sokáig marad meg a bőrön, amit kicsit sajnálok, de zuhanyzás közben olyan erős az illata -tiszta kényeztetés a lelkemnek :)

Állaga: kicsit folyósabb, ami nem zavar, mert tusfürdőt sose kenek a bőrömre. Mindig a bevizezett zuhanypamacsomra öntöm a tusikat, felhabosítom és utána jól végigdörzsölöm magam.
Iszonyat jól habzik így kevés is elég belőle. A legtöbb tusfürdőm ott bukik el, hogy sok kell a pamacsra, hogy felhabozzon és az egész testemre elég legyen.


Kiadósság: Ezt már vagy két hónapja használom, és még az 1/3-a megvan.  Más tusfürdőt ennyi idő alatt már ki szoktam végezni.

Hatás: A bőrömet nem szárítja -bár nem is hidratálja. De tökéletesen tisztít. Végül is ez a dolga. Az árát mindenképp megéri.

Csomagolás: nagyon kis aranyos csomagolása van, cukik a sütik. A kupakja könnyen nyílik, jól záródik. Az egész nagyon rendben van

Ára: 299Ft/300 ml

Mióta megvan vigyorgok a zuhany alatt, mint valami idióta :D

Remélem, mire elfogy lehet még kapni a Dm-ben, merthogy limitált a kis drága.
Gondolkoztam, hogy fel kellene belőle tankolni, pláne, hogy nem is drága, de mostanában épp azon dolgozom, hogy jelentősen csökkentsem a "raktáron lévő" pipere cuccok létszámát. De aztán ki tudja? 


További szép napot!

2013. január 19., szombat

Balea Mangó és Aloe Vera Szilikonmentes Sampon és Balzsam

Sziasztok!

Még októberben tértem át a szilikonmentes hajápolókra. Úgy érzem, ennyi használat elég volt a véleményezésre :)

Nyár közepén megint megbolondult a hajam, és az addig bevált és szeretett sampont+balzsamot megunta, vagy nem is tudom, de már nem "hatott", már nem volt puha vagy fényes a hajam. Csak tiszta.
Hiába váltogattam a samponokat, nem nagyon változott a helyzet. 3-4 hétig mindig szép és jó volt, aztán megint kezelhetetlen szénakazal lett a hajamból.
Kezdtem már feladni, mert az összes ismert márka, lassan minden változata járt már a fejemen. Aztán Ani kiírta facebook-on, hogy a sok hajápolásos kérdéssel kapcsolatosan javasolja, hogy nézzük át a hajápolás menüpontját, ott mindent megtalálunk....
Najó, nézzük csak meg -nem mintha nem láttam volna anno azokat a bejegyzéseket, de hátha pár hónappal később, mást is megtalálok benne. Esetleg olyan infót, amit akkor nem vettem észre, vagy nem volt számomra akkor fontos és most az lehet. És találtam is itt olyat:

"A szilikonmentes hajápolást sem úri passzióból kezdtem el, vagy mert akkora divat lenne (akkor még nem is volt), hanem mert konkrétan SEMMITŐL sem javult a helyzet.
Ez is egy olyan próba volt, mint az előtte levő 20 próbálkozás, csak ez az egy sikerrel járt.
Igen, ez az egy."


Akkor, ott ennyi kellett. Már 1000+1 sampont kipróbáltam. De szilikonmenteset nem. Egy próbát megér. Ennél rosszabb úgy sem lehet. Max ez is egy lesz a sikertelen próbálkozások között.
Másnap bementem a Dm-be és vadásztam magamnak valami jót. Végül Alverde sampont és balzsamot  (teszt később) választottam, valahogy az volt szimpatikus, illetve neten is jókat olvastam róla 
Szegénykével épp rossz passzban találkoztam. Az első hajmosás valami katasztrófa volt. Én meg egy kicsit hisztis. És még csak finom illata sem volt. Hát hol a jutalmam? Valami kis öröm? Kis boldogsághormon? (Tudom, hogy nem tesz azonnal csodát, de hát ilyenek a hirtelen felindulások)
Pár nappal később visszamentem a Dm-be, és kerestem valami illatosat. Valamit, ami szilikonmentes és még egy kis boldogsághormonhoz is jutok (kinek mi. Más csokit eszik, nekem finom illatok kellenek :D)

És megtaláltam:





Első körben illatra és "tudás"-ra mentem. Ez hidratálós, száraz hajra való. Szuper, pont ez kell.

Balea Mangó és Aloe Vera Sampon - Hidratáló sampon száraz, igénybevett hajra. Szilikonmentes (krémmánián megnézhetitek az összetevőket is)

Illat: Finom édes, mangós illata van. Alapjáraton nem szeretem a mangós dolgokat, de ez bejött. Sajnos hajmosás után nem marad meg sokáig az illata, max másnap érzem még.

Állag és habzás: Nagyon könnyű eloszlatni a hajon, krémes és híg, de nem vizes. Hajon az első, alkalmanként a második samponozásnál nagyon jól habzik ( amikor közel két hétig beteg voltam, és egész nap ágyban feküdtem, na akkor kellett a 2 samponozás. De alapvetően 1 samponozás elég)
Ami érdekes, hogy hajon jól habzik, mint egy átlagos sampon. Viszont lemosáskor annyi hab lesz a kádban, hogy alig megy le a lefolyón :D

Hatás: Nagyon hamar, már a 2. használat után könnyen kezelhető, és viszonylag hidratált volt a hajam. Nem zsírosította a hajam, sőt, sikerült kitolnom a hajmosásokat 4-5 napra. (a mangós balzsamjával használva)

Kiadósság: Egy 300ml-s sampon kb 2 hónapig volt elég a hátközépig érő hajamon.

Ára: 359 Ft/300 ml.  (Nem, nem vicc. Olcsó és még jó is :) )

Csomagolás: A hidratálós család (sampon, balzsam, hajkúra) egységesen fehér-narancs csomagolást kapott, így könnyű színre menni, és megtalálni a polcon. Szerintem rendben van a csomagolása, a kupak masszív, jól záródik. Amit hiányolok, az a magyar felirat róla. Mert ezen csak németül írnak mindent. Magyarul egy árva szót se. Még jó, hogy tudok németül, így hozzájuthattam a marketingszöveghez a hátulján -aki nem tud németül, azt sem vesztett semmit :D
Mint a legtöbb Balea terméken, úgy ezen is ott a mosolygós baleás néni (akit a mosolyfelismerős fényképezőgépen nagyon szeret. Igazi mosolynak érzékeli, így mindenféle gomblenyomás nélkül lefényképezi -pedig én még állítgatom, meg a fénnyel szórakozok, stb. Sok a selejt kép, de legalább vicces a fotózása)

Érdekesség: azt gondoltam, hogy majd jelentkezik a szilikonmentesre való áttérés miatti gubancolódás. Én ezt valahogy úgy képzeltem el, hogy inkább a haj hosszán lesz tapasztalható, a tövénél nem, hiszen ott még viszonylag új a haj, kevesebb szilikont látott. Érdekes módon, a hajam hossza és vége már az első használatkor is "folyt" leöblítés közben, nem volt gubancos, sem kócos, viszonylag (magamhoz képest) jól kifésülhető volt. Viszont a hajtövem (fejbőrtől számított 10-15 centi) beállt. Nem tudok jobb szót mondani rá. Összeállt, összetapadt, majdnem sikítófrászt kaptam, és bíztam benne, hogy  balzsam majd segít és nem maradok így :D

Érdekesség+1: gyorsabban nő tőle a hajam. A használat után kb 2 héttel tiszta hülye fejem lett, tele voltam össze-vissza álló pici új hajakkal. Volt, hogy némi hajlakk kellett, hogy valahogy kinézzen, ráadásul éjjelente arra kelek fel, hogy rákönyökölök és húzom. Évek óta nem volt ilyen.



Balea Hajmaszk Selyemfényű - Erőtlen és fénytelen hajra, őszibarack és a selyemkivonattal. Szilikonmentes. 
(krémmánián fent van)

Illat: erős műbarack illata van és érződik még valami benne. Nem a legjobb, de nem zavaró -bár a boldogsághormonok nem jelentek meg a használat közben

Állag: olyan tipikus balzsam állaga van (balzsam, nem pakolás), kicsit nehezebben lehet eloszlatni a hajon, így viszonylag sokat kell belőle használni (hátközépig érő hajról van szó)

Hatás: kifésülhetőséget, puhaságot és fényt ígért. Kifésülhetőségből és puhaságból megbukott. Fény 5ös.
Alig bírtam kifésülni utána a hajam, igazából puha sem lett a hajam, viszont olyan fénye lett, hogy ránézésre egészségesnek és puhának tűnt a hajam. De annyira, hogy néha én is elhittem, hogy szuper a hajam. Aztán hozzáértem és az illúzió szertefoszlott. Mondjuk, rajtam kívül ezt senki nem tudja, másoknak úgyis csak a kinézete tűnik fel. Álcának jó :D

Kiadósság: 3-4 használat után el is fogyott. Még valamennyi árválkodik az alján, csak rá kellene vennem magam, hogy elhasználjam.

Ára: már nem emlékszem pontosan, de olyan 499 Ft körül lehetett, 200 ml-s

hát, szegényke nem jött be. Nem veszem meg újra. Nem rossz, csak van nála jobb -legalábbis a hajam szerint.






Balea Mango és Aloe Vera Hidratáló Hajbalzsam - Száraz, töredezett hajra. Szilikonmentes
(krémmánián szintén fent van)

Illat: ugyanúgy mint a samponnak, ennek is finom illata van, bár a sampon kicsit édesebb, illatosabb.

Állag: az átlag balzsamokhoz képest kicsit hígabb, de ez sem vizes. Keveset is könnyen el tudtam oszlatni a hajamon.

Hatás: pár percig szoktam a hajamon hagyni, majd egy ritkább fogú hajkefével kifésülöm óvatosan a hajam, majd alaposan kiöblítem. Öblítés közben nagyon lágyan folyik a hajam. Olyan jó nézni, meg fogdosni közben  -el szoktam lenni vele :D
(tudom, hogy nem a legjobb dolog a nedves hajat fésülgetni, de azt tapasztaltam, hogy ha a mangós balzsammal a hajamon fésülöm ki, akkor csak nagyon minimális hajszálam hullik ki az egész hajmosás procedúra alatt, mint ha a törölközőszáraz hajamat kezdeném el kibontani. Mondjuk, mióta ezeket használom amúgy is kevesebb hullik ki közben, de így meg nagyon kevés. Rég volt már ilyen, pedig feketére van festve, ami még látványos is a fehér kádban

Kiadósság: Na, ez okozta a legnagyobb meglepetést. Az elmúlt jó pár év alapján azt mondhatom, hogy egy flakon samponhoz általában 2 balzsamot szoktam megenni (egy sampont meg 1 hónap alatt szoktam kivégezni).  Mivel nem egy nagyon sűrű cuccról van szó, így ennek is kb 2-3 hetet adtam volna. Ehhez képest a sampon 2 hónapot, a balzsam 2 hajmosás híján 2 hónapot bírt ki heti 3-5 naponkénti hajmosással hátközépig érő hajon. Nálam ez rekord.

Ára: 359 Ft/300 ml.

Csomagolás: Szintén narancs-fehér, szintén a baleás nénivel. A samponnal ellentétben, ő a kupakján áll. Mondjuk, az utolsó csepp balzsam is könnyen kijön belőle.


Összességében nagyon elégedett vagyok. A hajmosás közbeni boldogságom az illata és a hajam selymessége miatt megvan. Az ára fantasztikus, ráadásul kivételesen sokáig elég. A hajam fényes és egészséges kinézetű (optikai tuning: 5ös), tapintásra puhább.

Ti próbáltátok már ezt a mangósat? Vagy valamelyik másik Baleát? Nektek bejött?




2012. november 27., kedd

Johnson's Baby Testápoló -teszt

Sziasztok!

Ma újra egy terméket szeretnék bemutatni _Nektek.

Mai alanyom a Johnson's Baby Soothing Naturals Intense Moisture Lotion. (micsoda kilóméteres név :D)


Sajnos nem gyártják már, de mindenképp érdemel szerintem egy bejegyzést, mert a legjobb krém, amivel valaha is találkoztam. Igazi kis csodakrém.


Azért tűnik koszosnak, mert sikerült valamivel összekennem a tubust, ami nem jön le.

Ezt azután vettük miután elfogyott a "krém" verziója.
Az ilyen volt:



                                                          



Amit ígér:
"A legjobb a babának, a legjobb Önnek
A Johnson's Baby Soothing Naturals termékcsalád ötvözi a Johnson's Baby gyengédségét az olívalevél kivonat, a tiszta E vitamin és a nélkülözhetetlen bőrtápláló ásványok egyedi kombinációjával.
Így bizonyítottan hatékonyabb, mint bármelyik összetevő egymagában (függőben lévő szabadalom).
A bőrtápláló testápoló már az első használattól enyhíti a bőrszárazság tüneteit és nyugtatja a baba bőrét. Gyorsan felszívódik, nem zsíros és 24 órán át hidratálja a bőrt.

Gyermekgyógyászok közreműködésével fejlesztették ki. Bőrgyógyászatilag tesztelt."

Tapasztalat:
A krém sűrű volt, de gyorsan beszívódott  A lotion könnyedebb, kicsit vizesebb állagú krém. Kellemes, olyan tipikus "babaápolási" illata van.  Pikkpakk beissza a bőröm. Leginkább az arcomra és a kezemre használom ha egy gyors hidratálásra van szükségem. Tényleg nem hagy zsíros nyomot, de még csak egy film réteget sem. Nyomtalanul beszívódik. A bőröm nem húzódik, nem feszül utána, a száraz foltok az arcomon eltűnnek és tényleg 24 órán át hidratál. Vagy még tovább is, mert nem kell minden este használom, és sokáig, akár egy hétig is rendben van a bőröm (mármint nem szárad ki, nem feszül, nincs az az érzés, hogy be kell kennem valami krémmel).

Nagyon sajnálom, hogy nem lehet már kapni. Félek is mi lesz, ha elfogy. Lehet körülnézek a többi Johnson's Baby testápolónál, hátha megtalálom más csomagolásban, vagy valami hasonló csodát. 

További szép napot!


2012. november 9., péntek

Avon Planet Spa Afrikai shea vajas Kéz- és Lábápoló Krém -TESZT

Sziasztok!

Annyi ötletem van, és ehhez képes viszonylag kevés időm.... de sebaj, csak sikerül megoldanom.
Az elmúlt pár napban kicsit változtattam a blogon is, a jobb felső sarokba kikerült egy hamarosan opció (jelenleg teszt üzemmódban, így nem időrendi sorrendben, hanem eszembe jutási sorrendben láthatjátok őket. Ha van tipp, hogy mi érdekel nagyon, akkor előrébb veszem természetesen)

Megkérdeztem Klaut, hogy a kis listából Őt mi érdekli a legjobban. Az Avon Planet Spa Afrikai shea vajas Kéz- és Lábápoló Krém volt a válasza -így hát azzal, pontosabban azokkal kezdem, mert két termékről van szó :)





Kéz- és Körömápoló Krém

Amit ígér a csomagoláson:
"Ez a gazdag hidratáló krém megnyugtatja a száraz, durva bőrt és lágyítja a körömágybőrt"


Egyik kolléganőtől kaptam még régen, egész jó volt -de nem vagyok egy nagy kézkrémes. Jó, ha heti egyszer bekenem. Mindig elfelejtem.
Szóval nem volt nagy szám rendszertelen használat során. Viszonylag hamar beszívódik, nem hagy ragacsos nyomot/érzetet maga után (utálom, ha ragadok). Szóval tényleg egy sima krém.
Aztán kiszáradt a bal könyökömön a bőr  de valami iszonyat módon, beleakadt a pulcsimba, ágyneműbe, tépte és be is vérzett. (Ne kérdezd, hogy mitől, mert a másik könyököm köszönte, jól volt)
Sok mindennel kenegettem, de nem változott semmi. Egyik éjjel mikor az ágynemű megtépte, felszisszentem, és kerestem valami semmit érő krémet. Épp ez akadt a kezembe. Vastagon bekentem vele, majd úgy hagytam  Kb fél óra múlva a vastag réteget beszlapálta a bőröm, és reggelre sima és normális lett a könyököm. Le voltam döbbenve. Pár napig kenegettem vele, de már nem olyan vastagon, és remekül helyrehozta.
Ekkor kezdtem el kézkrémként tekinteni rá. Olyan igazi kézkrémként.
No, azóta se lettem kézkenegetős, még mindig havi 3-4 az átlagom, de ha gond van, vagy nagyon kiszárad a kezem, akkor vastagon, mint egy pakolást felkenem, és reggelre sokkal jobb.
Amikor elfogyott nem is volt kétség, azonnal megrendeltem....

...és rendeltem hozzá felbuzdulva Lábápoló krémet is (kis tégely a képen)

Lényegében ugyan az, csak tappancsra. Szintén havonta párszor szoktam vastagon bekenni a lábam, majd az ilyen krémekhez való zoknit húzok.
Szereti a lábam, de én kevésbé. Ez -ellentétben a kézkrémmel- hagy maga után valami zsírosabb réteget, ami iszonyat idegesít. A hatása sem olyan Hú, mint a kézkrémé. Legalábbis csodát nem tett még. De legalább használni használ. Igaz, csak apránként, lassan, komótosan.

Az illatuk ugyan olyan, olyan édeskésebb "krém" szag. Nem tudom, mihez hasonlítani. Viszonylag erős, sokáig szoktam érezni a kézkrémet (kb 3 kézmosásig bírja az illata -ezt se értem, hogyan. Pedig nem csak vízzel mosok kezet, vagy nem is tudom :D)


A kézkrémet biztos, hogy meg fogom venni, ha a mostani elfogy (szerencsére lassan fogy, mert kiadós a lelkem). A lábkrémben már nem vagyok annyira biztos sajnos. 


Remélem tetszik a teszt, és örömmel fogadjátok majd a többit is.
Ha van ötletetek, hogy mi legyen a következő teszt alany, szóljatok nyugodtan :)

További szép napot!



2012. szeptember 22., szombat

A nagy BTGN teszt

Sziasztok!

A 100. bejegyzés és fél szülinap alkalmából ma egy kicsit különlegesebb és tartalmasabb bejegyzéssel jövök.
Figyelem, egy kicsit hosszú lesz -de részletes :)

Jó pár hónapja szemeztem az essence studio nails - better than gel nails termékeivel. Az alap és fedőlakkot már beszereztem, és nyár közepén be szereztem a körömvégeket is -kíváncsiságból. 


A reszelő kivételével minden

Meg csináltam a manikűrt is vele, de mielőtt lelövöm a poént, egyenként kivesézném a termékeket.



essence studio nails better than gel nails Base sealer - soft rosé



Kifejezetten imádom. Mióta megvettem -hónapokkal ezelőtt, azóta csak ezt használom alaplakként. Iszonyat gyorsan szárad, egy rétegben nagyon szépen terül és tényleg tartósabbá teszi a lakkokat. Nagyjából az átlag 2-3 napból 3-5 napot csinál (lakktól függően). Remélem kapható még, mert valahol olvastam, hogy ezt is kivonják  viszont az akciózások közepén is normál, a kb 800 Ft-os árán lehetett kapni. Ha találok még, tuti, hogy veszek, mert mára már el sem tudom képzelni a lakkozást nélküle. Szuper alapot ad.

essence studio nails better than gel nails Top sealer 


Nos, szerintem ez a világ legjobb fedőlakkja. Szuper gyorsan szárad, még akkor is, ha a félszáraz színes lakkra kenem. Úgy vettem észre, hogy gyorsítja a színes lakk száradását is egy kicsit. Felkenem, pár perc és menetkész vagyok. Lehet öltözni, és cipőt felhúzni -akkor sem sérül.
 Nagyon szép, zselés fénye van és tartóssá teszti a lakkot.
És ami miatt a legjobban szeretem: az első fedőlakkom, ami nem keni el a körömnyomdát! Nekem mindegyik elmaszatolja, de ez nem. 

Sok helyen olvastam, hogy egy idő után besűrűsödik. Nos, valóban. az enyémek is besűrűsödtek. De nem mindegy, hogy mikor!
Nekem az alap és a fedő lakk is most, több hónap rendszeres használat után, miután már az ecset nem ér bele a cuccba! Mivel már alig van valami az alján, és az ecset is alig ér már bele így szerintem engedélyezett a sűrűsödés.
Így én inkább azt mondanám, hogy több hónap rendszeres nyitogatás és használat után sem sűrűsödik. Akkor áll csak be, mikor már lényegében elfogyott. Úgyhogy meg van bocsátva részemről.

essence studio nails better than gel nails french nail tip remover



Nagyon jó kis lemosó. Visz mindent, mindent a piros 7-es: csillámosat, a zselés körömmatricát, ragasztót, tippet, mindent. Csak beledugod az ujjad, vársz kb fél percet, és elkezded forgatni benne az ujjad. A cuki rózsaszín kis szilikon sörték pedig szuperül levadásznak mindent a körmödről. Eredetileg csurig van töltve a lemosó folyadékkal, az enyém a képen már kifogyóban van (de meg van az utánpótlás belőle)
Egy hátránya, hogy egy kicsit szárít, így én tényleg csak akkor használom, mikor indokolt a nagyágyú bevetése, vagy ha a körmöm alá folyt be a sötét lakk, és nem tudom kivadászni vattával.




essence studio nails better than gel nails french nail tip glue


Ő a körömvéghez szükséges ragasztó. Szagra olyan, mint egy sima műköröm ragasztó. Gondoltam majd milyen jó lesz, hogy ecsetes. De nem jó. Az ecsete full műanyag, rugalmatlan szálakból áll,és lehetetlen vele kevés ragasztót felvinni. Továbbá, mivel a tipp igen pici, az ecset meg nagy, így pontosan, precízen sem lehet oda juttatni a ragasztót, ahova kéne. De maga a ragasztó egész jó.



essence studio nails better than gel nails french nail tip 


Olyan aranyos a dobozkájában. Összesen 18 darab tip van benne, 9 méret, így mindenki megtalálhatja a megfelelő méretet. Meg is találta, egy laza 20 perces méricskézés után. Mert volt ami túl nagy volt, az eggyel kisebb méret meg már pici. Most vagy nekem van hülye köröm, vagy a méretek nem stimmelnek.
A felragasztását nehezíti a ragasztó lehetetlen adagolás, illetve az egész tip vékony és nyeklik. Nem volt egyszerű felragasztani. Viszont a lemosó szépen lehozta.



És akkor a megalkotott manikűr:





Az én ízlésemhez képest egy kicsit vékony a tip. 
Illetve volt egy kis gondom. Mivel az alaplakkom rózsaszín, így az ujjammal kellett az alaplakkot letörölgetnem a tipekről, mert nagyon rózsaszín az alap és hülyén nézett ki úgy a tip.

Már az első napon kezdett feljönni, lekopni a fedőlakk. Gondolom lehet azért, mert az ujjammal töröltem le onnan a lakkot. De lehet hogy egyébként is feljött volna.




Aztán 2 nap után jöttek a gondok:


A 4. napon már kezdett katasztrófává válni:



Az 5. napon pedig a lemosó áldozata lett:



Hát, az van a tip dobozára írva, hogy akár 10 napig is bírja. 
Hát, lehet, hogy bírta volna némelyik körmömön, de hogy én már a 3. nap le akartam vakarni az körömről az is biztos. 
És semmi extrát nem csináltam. Igyekeztem óvatosan mosogatni is, csak hogy tovább tartson. De ennyit bírt sajnos. 
Ráadásul szerintem szabad kézzel (najó, sablonnal) szebbet tudtam volna csinálni.

Meg is csináltam. Egy gyors, kb 10 perces kapkodós manikűrözés eredménye pedig:




Ez tényleg egy gyors, olyan löszarom manikűr volt. Érdekes módon ez is bírt kb 4 napot.. Olcsóbb és szebb is lett szerintem. 

Ezt leszámítva az alap és fedőlakk, illetve a lemosó egy igazi kincs, nagyon imádom őket. 

Remélem elég részletes és alapos voltam, és egy jó kis tesztnek tekintitek. 

Szép napot!



2012. augusztus 26., vasárnap

Pumpás/adagolós körömlakklemosó

Sziasztok!

Az első műkörmöm óta, mióta a műkörmösömnél láttam ilyet, (kb 6 éve) szerettem volna egy pumpás adagolót, amibe körömlakklemosót lehet tölteni. Nagyon praktikusnak találtam, mert így nincs para, hogy nem csavartam vissza a kupakot és ezért egy idő után elmegy a lakklemosó ereje. Ráadásul kényelmes is, mert, csak ráteszem a vattát, lenyomom egyszer, kétszer és máris lakklemosós a vatta. 

Utána is néztem, de eddig amit láttam, az olyan 1600-2000 Ft körül volt. Maga az adagoló. Az üres flakon.
Pár napja hozzájutottam egy műkörmös termékkatalógushoz (ráálltam a  gél lakk témára) és itt láttam ismét flakont. Akciósan a műanyag kb 1000 Ft, a fém pedig 1500 Ft volt.

Máris reálisabbnak találtam,de még így is sokallottam az árat.

Aztán valamiért betévedtem a közelünkben található Lidl-be. Eszembe jutott, hogy elfogyott a vattám, meg a lakklemosóm is fogytán van. Gondoltam, vattát megveszem itt, a lakklemosót meg megnézem milyen van. (még mindig az Isana lemosó a favorit).
Erre mit találok 499 Ft-ért?! Pumpás adagolós lakklemosót. De nem ám üres flakont! Nem. Tele laklemosóval. Nem is gondolkoztam. Megvettem. Még ha vacak is a lemosó, a flakonért már megérte!








Hazafelé végig vigyorogtam, mint valami idióta. Párom nem értette, hogy mi a fenéért kell örülni egy körömlakklemosónak ennyire. Elmeséltem Neki, hogy a katalógusban is, akciósan 1000 Ft, amúgy meg eddig sokkal drágábban láttam. Itt összevonta a szemöldökét, majd mikor hozzátettem, hogy az általam említett ár, csak a flakont takarja, és lötyi nincs is benne, megértette, hogy miért vigyorgok (és megjegyezte, hogy mekkora hülyeség egy üres vacak flakonért annyi pénzt kiadni. Naná! Hát ezért nem vettem magamnak eddig. :D)

Hazajöttem és felavattam. A lakklemosó nem egy csúcs minőség, kicsit nehezebben is oldja le a lakkot. Érdekes, mert a friss (pár órás) lakkot minden gond nélkül leszedi. De ha már 1 vagy több napos lakkról van szó, akkor kell belőle vagy 3-4 vatta, mire a 10 körmömről levakarja. De sebaj! Ha kifogy már költöztetem is bele az Isana lemosóját. De azért ezt még elhasználom.

Maga az adagoló jól teljesít. Ha nem használom egy ideig, nem jön belőle azonnal. Kétszer kell ilyenkor pumpálnom, de harmadjára már nedvesedik a vatta. 
Szerintem az Isana lemosóval maga lesz a tökély :D 


Amúgy két változata van. Acetonos (kék) és aceton mentes (rózsaszín). 200 ml/499 Ft.
Ahogy néztem, nem volt akciós. Tehát ez a normál ára lehet. Egyébként, ha érdekel valakit, a kozmetikai soron találtam, a korong vatták felett, a legfelső polcon.


Nektek tetszik? Vagy csak én vagyok a flúgos, hogy fél délután vigyorogtam, mintha muszáj lenne, csak mert  megkaparintottam?

További szépet!

2012. július 29., vasárnap

Párducmintás köröm - essence zselés körömmatrica

Sziasztok!
Ez a matricát szintén a Millacsillától nyert csomagban volt. Gondoltam itt az ideje felavatni, ha már 299 Ft-ét sikerült beszereznem egy narancssárga lakkot :)

A felragasztás egyszerű (öntapadós), kezenként 7 méretből válogathatunk, tehát egy csomagban 14 darab zselés matrica van. Én mindegyik karmomra találtam megfelelő méretet vagy ha nem, egy kicsit ollóval méretre vágtam az oldalát

Kifejezetten tetszik. Nem vastag, nem kényelmetlen és nem feltűnő, hogy matrica.




Több helyen olvastam, hogy nem tartós, és hamar elkezd feljönni.  Gondoltam a körmöm végénél egy pici körömragasztó segíthet, mivel az igénybevétel miatt úgy is itt kezd majd feljönni először.

Tévedtem.

A felragasztás után pár órával kezet mostam (nem mosogattam, nem sikáltam. Sima kézmosás). Már ekkor elkezdett feljönni a körömágyamnál. Reggelre még rosszabb lett. A vége törött, a lakkot felszedte (a körmömet nem bántotta szerencsére).
Nem mindegyik körömnél használtam ragasztót, de ez végeredmény szempontjából mindegy is volt. Ez is, az is lejött.




Ettől függetlenül így is tetszik, mert szép, és könnyen használható, de meg nem venném. Szerintem nem éri meg az árát. 

Ti kipróbáltátok már? Csak nálam nem bírta a kézmosást sem?


2012. július 21., szombat

Elseve Arginine Resist X3 -TESZT

Sziasztok!

Egy korábbi bejegyzésben a Pantene hajpakolásomról áradoztam. Kb 3 éve használtam, nagyon jó volt. Aztán pár hónapja történt valami. a hajam sztrájkolni kezdett. Hajmosás közben már kezdett gubancolódni, a szokásos hajpakolási rítus után sem lehetett már vizesen kifésülni (ha meg hagyom magától megszáradni, akkor fénytelen, sprőd, vacak lesz). Hajszárítás után sem volt fényes, a vége pedig száraz lett. 

Ilyen akkor szokott előfordulni, mikor a hajam "ráun" az addig remekül teljesítő, hónapok/évek óta használt és bevált csoda hajápolóimra.


Oké, akkor váltsunk. De mire? A Syoss nem nagyon jött be (a samponja egész jó, de a balzsamja hulladék), a Gliss Kur-ra már évekkel ezelőtt ráunt Ő Sörénysége. Szilikonmenteset nem akarok (tudom én, h csak átmeneti időszak, míg gubancolódik meg vacak a haj, és utána minden happy. De nem stresszelném magam meg a hajamat inkább).
És ekkor hatott a jó(?) marketing. Egyre csak azt mondogatta a zajláda, hogy Elseve arginine resist x3. Elseve arginine resist x3.



Sampon és balzsam

Nem szeretem a reklámolt samponokat. Tapasztalataim szerint pont azok nem érnek semmit (végig mentem anno a teljes Gliss Kur palettán, aztán ahogy jöttek az újak, azokat is megvettem, de egyik sem volt kiemelkedően jó)

Aztán mikor a boltban jártam, már le is vettem a szokásos pantene-t, csak most a festett hajra valósat. De ha már ott járok, csak megkukkantom az Elseve újdonságát (pláne, hogy előtte olvastam róla a Krémmánián.)
Lássuk, mit hazudnak a hátulján:




A sampon és a balzsam hátulján is ugyan ez a szöveg.
Végül is. "Kend fel, mosd le" mindkettő
Elcsábultam, de visszatettem a polcra. Nézelődtem még a samponoknál, hátha, de még mindig ezen gondolkoztam. Meg azon, hogy ismerem magam. Ha valaminek utána nézek/olvasok, teszteket bújok, és ezek után is tetszik, akkor előbb vagy utóbb úgy is megszerzem.
Feladtam. Visszaraktam a Pantene-t, és hazahoztam az Elseve-et. (korábban a festett hajra valósat használtam már tőlük, isteni illata volt.)


Már az első hajmosásnál meglepődtem: Magától a sampontól már lágyabb lett a hajam. Semmi vizes gubanc, semmi durvaság. A balzsam után pedig csak úgy siklott a hajkefe a vizes hajamon (tudom, tudom. Nem szabad a vizes hajat fésülgetni, gyötörni. De a fent említett okok miatt kénytelen vagyok. Még így teszem a legkevesebb kárt a hajamban -fordítva vagyok bekötve, az fix)
Azon túl, hogy puha, selymes és fényes lett a sörényem, még az illata is 2-3 napig frissen mosott (a szokásos kb fél nap helyett).
És ami még érdekes: általában heti kétszer mosok hajat. Az első használat után kerek 7 napig nem kellett megmosnom. a 7-en is csak azért mostam meg, mert nem bírtam elviselni a tényt, h "nem mostam egy hete hajat, fúúúj" Mondhatjuk akár pszichés mosásnak is :)


Jelenleg az 5. hajmosáson, azaz több, mint 1 hónapon vagyok túl. Egyre jobb. A hajam most van a legjobb formájában az elmúlt 1 évhez viszonyítva. Nagyon szépen tisztít. Egyszeri samponozás elég, kicsit sűrűbb az állaga, de jól habzik, így a sampon tuti elég lesz egy darabig.

Már csak arra leszek kíváncsi, hogy a Balatoni "beállt a hajam"-at hogyan kezelni. (A legjobb hajcucc tesztem. Ami nem rakja helyre a homoktól beállt és fénytelen, iszonyat száraz tapintású "after strand" hajamat, azt lényegében nem veszem újra. ) Csak ehhez végre strand idő kellene.

Jelenleg viszont úgy tűnik, hogy újra fogom venni. És újra és újra. Amíg a hajam erre is rá nem un. 

Ez csak az én véleményem. Meg az abnormális, ferdén nővő hajamé. Ami viszont nem jelenti azt, hogy másnak is csodacucc. Tehát: Csak saját felelősségre ;)

Ti próbáltátok már?

További kellemeset!


2012. július 2., hétfő

A legjobb szúnyog- és kullancsriasztó - TESZT

Sziasztok!

A hétvégén szülinapi buli keretein belül sátoroztunk egy kis tisztáson. Körülöttünk erdő. Szerettem volna valami hatásos szúnyog- és kullancsriasztó cuccot (=spray/gél/krém/stift).
Először a DM-ben kezdtem. Kb 1 órát időztem a biztonsági őrrel a seggemben fenekemben. Körülbelül 8-10 irtó volt összesen a boltban. Aminek fele csak szúnyogirtó volt, így azokat el is vetettem. Nekem kullancs ellen is kell. Sőt, inkább kullancs-, mint szúnyogirtót akartam. (A szúnyogot érzem, ha rajtam van. Le tudom csapni/el tudom hessegetni. A kullancsot észre se veszem. Ráadásul veszélyesebb is.)

 Eredetileg a -most reklámozott- Vape Derm & Dress szúnyog- és kullancsriasztó aeroszol-t szerettem volna. Kullancs is, szúnyog is, 8órás védelem, ruhára is (szupeer! Mert farmeren keresztül is szét szokták csípni a szúnyogok a fenekem). És volt a DM-ben is. Kb 1100 Ft-ért. Még mindig szuper. Aztán elkezdtem olvasni. Az elején csak a szúnyogokat említik, meg a 8órát és a ruhára fújást. Hol a kullancs? Na, nézzük, hátha a hátulján, az apró betűben bújt el a kis vérszívó. De nem. Annyira kullancsriasztó, hogy a kullancs szót is elriasztotta a csomagolásról. A tv reklámban úgy említik, hogy "Vape Derm & Dress szúnyog- és kullancsriasztó aeroszol". A neten szintén így aposztrofálják. A flakonon pedig semmi kullancs. Hosszas gondolkodás és egy közelebb jövő biztonsági őr után így döntöttem, hogy szúnyog-és lehethogykullancsriasztóra nincs szükségem. De akkor mire van?
-hatásos legyen szúnyogra és kullancsra

-ne legyen ragacsos utána  bőröm
-legyen hosszan tartó (bulizni szerettem volna és nem állandóan az órámat nézni, és óránként kenegetni magam)
-legyen ruhára fújható is (nem kötelező, de jó lenne)
-legyen jó illata (szintén nem kötelező, de jobb lenne, mint valami bűzös vacak. A dögöket tartsa távol, ne a haverokat)
Rá kellett jönnöm, hogy túlzottak az elvárásaim.
Találtam olyat, ami mindkét dögre jó volt, de a hatása csak 2 óra volt.

Találtam vicces feliratokat is:
" csecsemők és gyermekek esetében ruhára fújja.... figyelem! Ruhára ne kerüljön!" (???)

" Hatása a felvitel mennyiségétől 2-3 órán át tart. A hatás érdekében óránként fújja be magát" (mivan???!)
"Hatékony szúnyog- és kullancsriasztó, szabad forgalmú írtószer. Szúnyogokat 6, míg a kullancsokat 1 órán át tartja távol" (Köszi...)

Végül megtaláltam az Igazit.
-6óra védelem kullancs, szúnyog, bögöly és egyéb rovarok ellen

-tartós aktív sportolás közben
-izzadás esetén is.
-nem ragad.

Ő pedig a Vape derm extra:




Szó szerint kopogtak rajtam a szúnyogok, rengeteg repült nekem. Amíg világos volt azon röhögtem, hogy a kis hülyék rászálltak a karomra, sétálgattak, keresték a helyet, ahol megzabálhatnának, de nem találtak. Volt, ami 5 percig keringett rajtam, majd feladta és elrepült. Ami a legszebb az egészben, hogy pánt nélküli felsőben és rövid gatyában voltam. Egy darab csípésem sem lett, pedig engem nagyon szeretnek a kis rohadékok. Másnap reggel tükör előtt a "kullancsvizsgálat" alapján kullancsmentesen megúsztam az erdőben sátorozást, a földön, fűben fekvést. 

Az ára 1100-1200 Ft volt az Interspar-ban. (A dm-ben nem volt olyan, amit jónak találtam volna)
Van némi illata/szaga, de nem kellemetlen. Mondjuk nem is kellemes. Nem hiszem, hogy ragadt volna használat után a bőröm, bár az is igaz, hogy baromi meleg volt, és folyt rólam a víz. (Mondjuk akkor úgy, hogy csak annyira ragadtam, mint használat előtt, izzadtan). Kb este 8kor kentem csak be magam, úgyhogy részemről több, mint 6 órás volt a hatása (mindenki mást meg megettek a dögök, leszámítva engem, meg az egyik havert, akivel közös használatra vettem/vettük)

Csak ajánlani tudom mindenkinek. A többi riasztószerhez képest közepes ára van, hatásos, amit ígér, be is tartja és pumpás kiszerelésben kapható. Egy hátránya, hogy kicsit folyat a flakon. (nem csak az enyém, hanem a boltban a többin is látszott, hogy megfolyt).

Ha ez elfogy, tuti, hogy ugyan ilyet veszek. Nem csak nekem, hanem a havernak is hatásos volt.

Kicsit hosszúra sikeredett ez a bejegyzés, de ennél rövidebben nem tudtam volna leírni.

 Köszönöm, ha végig olvastátok.

További kellemes estét!



2012. április 20., péntek

essence Ultra Strong Nail Hardener TESZT

Sziasztok!

Úgy érzem, megérett a véleményezésre az essence eme remeke:  ez  az Ultra Strong Nail Hardener.
A tesztet lényegében majdnem a blog indulásakor kezdtem. Az elmúlt egy hónap alatt hatalmas mértékű változás állt be. 
A kezdetekről 2012.03.24-én számoltam be (itt), azóta pedig bőszen kenegettem kivétel, mikor elcsábultam mindenféle szépséges lakkokra.
Maga az erősítő úgy néz ki, mint egy hagyományos, átlátszó lakk. Iszonyat gyorsan szárad, az ecsete pedig valami fantasztikus! Bárcsak minden lakk ecsete ilyen lenne! Puha, mégis van tartása. Könnyű vele dolgozni. Imádom. Ha egyszer elfogy, lehet beleköltöztetem valamelyik kedvenc lakkom :D


És akkor jöjjenek a képek.
Az első képen lényegében nincs is körmöm. Épp akkor váltam meg majdnem 4 év után a műkarmincáktól.



2012.03.24
Egy réteg essence - 04 Iced Latte lakkal

És a jelenlegi állapot:
 
2012.04.20
1 réteg csodalakkal (ultra strong)

A képek viszont a lényeget nem adják vissza. Az üvegén található infó alapján 85%-kal erősebb körmöket ígért.
Hát, százalékban nem tudom meghatározni, hogy mennyivel lett erősebb. Azonban előtte papírvékonyak voltak, most meg kopogtatni tudok az asztalon, és különböző vackokat tudok felkaparászni velük (pl a ragasztott árcédulát az adott termékről, vagy a lecsöppent, majd megszáradt lakkot az asztalról  és hasonló, "vakarásznivalókat" :D) S mindezt úgy, hogy nem hajlik be és nem törik. Sőt, a lakkok is tovább maradnak fent a körmömön. Amíg hajlott, nyeklett a körmöm, csak úgy pattogott le minden lakk. Most pedig 4-5 napig mindegyik marad szépen a helyén :)

Végre vannak körmeim! Hihetetlen.  :)))

Egyetlen hibája van: alapozó lakknak csapnivaló. Nem tapad rá rendesen a lakk, lassabban is szárad meg rajta. Így maradt a nagy dilemma: színes erősítő mentes köröm, vagy natúr, erősítős köröm....
Abban viszont biztos vagyok, hogy így, a 3 hetes kúraszerű alkalmazás után is fogom használni, legalább heti egyszer. Szinten tartás kedvéért :)

Összefoglalva:

Hatásos? Használt?
-Igen! Határozottan.

Hogy megbántam-e, hogy megvettem?
-Nem!

Újraveszem ha elfogy?
-Naná! feltéve ha lehet majd még kapni...de ilyen ez az essence :D

Kinek ajánlom?
-Mindenkinek, aki erősebb körmöket szeretne, de nem szeretne több ezer forintot költeni ilyesmire. (Kb 600 Ft volt. Persze, mindenki más, és nem biztos, hogy mindenkinek csodaszer. De 600 Ft egy próbát megér ;)



Köszönöm a figyelmet!
További kellemes péntek estét! :)







2012. március 31., szombat

Essence Nude Glam 05 - Toffee to go

Sziasztok!


Ma ismét Ultra Strong Nail Hardener mentes napot tartottam és volt egy kis időm is, így kipróbáltam végre a Nude Glam - Toffee to go árnyalatát.
Egyszerre szereztem be őt, és az Iced Latte árnyalatot, utóbbit már teszteltem (itt), de ő nem jött be. Csíkos volt és 3 réteg kellett ahhoz, hogy valahogy ki is nézzen.
Egy kicsit emiatt most tartottam is a toffee to go-tól, hiszen ugyan úgy az Essence Nude Glam nail polish család tagja, csak épp más árnyalat, más szín.


Szerencsére csalódnom kellett... Méghozzá pozitívan :)


A kis aranyos már egy rétegben is sokkal többet tudott az Iced latte-nál:

Toffee To Go 1 réteg
Azon túl, hogy már így sokkal szebb, azért látszik az Ultra Strong kísérletem is :) Határozottan erősebb a körmöm és gyorsan is nő. Sajnos annyira még nem erős a műköröm után, hogy hosszú legyen, ezért időnként vissza kell reszelgetnem, hogy ne szakadjon be.

A második réteg, kicsit csíkosabban fedett,mint az első, de egy idő után szépen "elterült magától".
Viszonylag gyorsan is szárad, de nem Crazy "módban" XD Sikerült is belenyúlnom 1-2 helyen, így igyekeztem (relatív) jó képet csinálni.

Toffee To Go 2. réteg

Ennél a lakknál harmadik réteg nem kellett (egy normális, jól nevelt lakk, igen is 2 rétegben már csodaszép)

Végén pedig a Moyra körömágy puhító olaját használtam.

Ez a szín, sokall jobban illik hozzám és sokkal jobban tetszik is, mint az Iced Latte. Ráadásul sokkal könnyebb is dolgozni vele.
Úgy érzem, megmarad a kedvencek között :)

Nektek mi a véleményetek erről az árnyalatról?





2012. március 25., vasárnap

Essence Ultra Strong Nail Hardener - első tapasztalatok

Sziasztok!

A minap érdekes felfedezést tettem:
Szerda (03.21) óta használom az Essence Ultra Strong Hardener-t, kúra szerűen, az utasításnak megfelelően, vagyis: 2 nap használat után 1 nap szünetet kell tartani.


Ezt igazából nem tudtam, hogy hogyan is értelmezzem, mert
A) felkenem első nap, fent marad a második nap, majd a harmadikon lemosom, vagy:
B) Felkelem első nap, majd másnap lemosom, és felkenek egy "frisset", majd 3. nap lemosom, és pihi, vagy
C) Felkenem első nap, majd 2. nap rákenek még egy réteget, és a 3. nap lemosom.



Rengeteg helyen olvastam róla, de ahány oldal, annyi ötlet.

Végül úgy döntöttem, hogy első nap felkenem, második nap lemosom, és megy rá egy "friss". Úgy tűnik, jól döntöttem, mert már most határozott eredmények vannak, pedig még csak ma kentem fel 4. alkalommal. 

Ma, ahogy kézkrémmel kenegettem a kezem, nézegettem a körmöcskéimet, szuggeráltam őket, hogy nézzenek már ki végre értelmesen, mikor meglepődtem, mekkorák már a körmeim. Elkezdtem gondolkodni, hogy pénteken, mikor lakkoztam, akkor is ekkora "felületet" kellett vajon lakkoznom? Visszanéztem az Essence Nude Glam körömlakk tesztjéhez készült képeket.... 
Inkább mutatom :)


Pénteken, a lakk teszt közben

És íme a döbbenet! (A körömágyam még gáz, de már rajta vagyok a témán. Klautól kaptam tippet, mivel lehetne szebbé tenni)
Most már tényleg jön a kép :)

Vasárnap, 1 réteg Ultra Strong Nail Hardener-rel

Pár nap alatt, ekkora különbséget, el sem hiszem! Ennyit kb 3 hét alatt szokott nőni.



Utána kerestem  a neten, mielőtt megvettem: Sehol nem számoltak be körömnövekedést gyorsító tudásáról. A csomagoláson is csak 85%-al erősebb körmöt ígérnek. 


Már csak arra lennék kíváncsi, hogy milyen lesz, ha végeztem a 3 hetes kúrával....

Részemről, azt a közel 600 Ft-ot simán megérte. Az eddigi legjobb beruházásom. ♥