A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köröm lakk. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: köröm lakk. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 14., csütörtök

Lakkjaim



Sziasztok!

A napokban átnéztem, milyen lakkjaim is vannak. Színek szerint összeraktam őket, majd dobtam egy hátast. Pár hónap alatt mennyi jött össze még jó, hogy essence a legtöbb, így legalább annyira nem fáj :D





Pirosak:
Vakuval



Napon


Feketék/szürkék:






Lilák:
Vakuval
Vaku nélkül

Kékek:

Vakuval

Napon

Zöldek:




Nude/francia:

Fedőlakkok:


Alapozó/körömerősítő:






Vannak régebbi lakkjaim (kb 2-3 éves), van, amit ajándékba kaptam szóval nem mind az én saram :D
Viszont meglepődtem. Észre se vettem, hogy ennyi pirosam van. Szeretem a piros körömlakkot, na de ennyire?! Viszont azt gondoltam, kékem több van.
De legalább még elférnek egy cipős dobozban a lakklemosóval és a körömnyomdával együtt, úgyhogy még jól állok :D


Nektek mennyi van?
Illetve, ha valaki valamelyiket szeretné "élőben", körmön látni, szóljon, és alkotok belőle valamit és csinálok róla külön bejegyzést. (Jelenleg kb 3 köröm "állt" össze a fejemben, de berakom a "következő köröm" listába ezt/ezeket is)





További szép napot!




2012. június 4., hétfő

Vampire's Love - 01 gold old buffy

Sziasztok!

Ezzel lógok már egy ideje. Mikor megjött a csomagban, rögtön kipróbáltam, de valahogy elmaradt a post.
Nagyon tetszik, szép színe van. Sötétzöldes arany csillámokkal. Nem szeretem az aranyat, de ez az összeállítás nagyon bejön :)

Az ecsete jó. Az első lakk, amivel nem kentem össze a bőrömet. És még gyorsan is szárad :)




Árnyékban


Napon

Is-is :)

Élőben sokkal szebb színe van. 

Kb 3 napot bírt, de a mosogatást nem szereti. (A colour & go jobban bírja a házimunkát).
A lemosása viszont kész borzalom. Elkezdtem lemosni, lejön a zöld szín, és csak az arany csillámok maradnak fent. Kifejezetten jól néz ki így is (kép sajnos nincs), de a neheze ekkor jött: a csillámok alig akarnak lejönni, ráadásul "könyékig" csillámos lettem :D
 De nem volt még csillámos lakkom, így valószínűleg csak ezért okozott ekkora "traumát".

Amit használtam:
-Vampire's Love - 01 gold old buffy 



Ti hogyan szabadultok meg a csillámoktól?

További szép estét!




2012. május 15., kedd

Lila csíkos lakk

Sziasztok!


Pár napja ihletet kaptam, amit a celluxom és az idegrendszerem bánta meg.
Gondoltam kísérletezek egy kicsit, illetve kipróbálom egy később körömlakk tervemhez, hogy mennyire mutat együtt jól a két lila lakkom.


Első lépésként az új Rose Nail - 045 árnyalatú, szépséges lila lakkomat kentem fel.
Két réteg után pedig jött a cellux-zabálás. Nagyon elbénáztam, mert kb 20 percembe fájt, mire levagdostam a szükséges cellux csíkokat. További X perc volt a megfelelő felhelyezés.


Ekkor így nézett ki:

Ezután átkentem egy réteg Catrice - 130 Lucky In Lilac-kal.




Majd vártam egy évezredet míg megszáradt. Ekkor levadásztam a celluxot, ami a másik, celluxos körömmel egy külön mutatvány volt. Pláne, hogy nem mindegyik csík lógott túl a körmömön. Így néhol a szemöldökcsipeszemet is be kellett vetnem...(okos kislány, miért nem gondolkodsz néha előre?!)
Mikor megszabadultam tőlük, rá kellett jönnöm, hogy A) nem száradt meg a művelet előtt rendesen az alaplakk, B) ragaszkodó típusú a celluxom (pedig alaposan megtapogattam felhelyezés előtt, hogy ne ragadjon olyan erősen) Úgyhogy szegény minta nem lett szép, a körmömön foltokban (vagy csíkokban inkább?) sérült az alap lakk. Ahol meg túlélte, ott a cellux ragacsa maradt ott.
Fedőlakkal viszont annyira nem vészes.


Szárító spray által áztatva:






És a végeredmény:







Nem tudom ma miért nem voltunk jóban a celluxommal, máskor nem szokott ennyire megszívatni. 
A Rose Nail pedig ehhez a művelethez szerintem alaplakknak nem volt jó. Az egész köröm, a szárító spray ellenére is k 2-3 óra alatt száradt kopogósra. Ilyesmit a Rose Nail pirosánál is észrevettem: első réteg rekord sebességgel szárad, a második réteg meg elfáradt az előző gyorsasága miatt, így ő már csak komótosan, lassan szárad. Legközelebb majd kipróbálok más márkát alapnak.


Amiket használtam:

-essence studio nails 24/7 alaplakk
-Rose Nail -045
-Catrice - 130 Lucky In Lilac
-cellux töménytelen mennyiségben...
-essence nail art special effect! -07 soft touch topper
-essence körömlakk szárító spray


Nektek hogyan tetszik?


További szép estét!

2012. május 10., csütörtök

Csomagom jött

Sziasztok!

Tudom, tudom. Lerágott csont. De végre megkaparintottam én is az essence Vampire's Love kiadásának pár kincsét.
Amikor épp "divat" volt, még műkörmeim voltak, így nem nagyon jártam körömlakkok közelében. No, meg az essence állvánnyal is csak köszönő viszonyban voltam aminek a pénztárcám örült a legjobban.

Mikor felfedeztem ezt a kollekciót, már nem lehetett kapni. Leárazva sem. Kerestem a neten, de ott sem. Pedig nagyon szerettem volna a palettáját, azt is leginkább az arany-zöld szín miatt. (Nagyon régen volt ilyen árnyalatom, nagyon szerettem és szerintem jól is állt).
Szóval kerestem mindenhol, de nem találtam. 
Egyik nap viszont Klau talált egy eladó palettát egy lakkal. Írtam is a megadott email címre, bár nem gondoltam, hogy lesz belőle valami, mert a hirdetés decemberi volt, én pedig kb 3 hete találtam. A szerencse viszont velem volt, mert másnap megjött a válasz: megvan és eladó még. Ráadásul képeket is küldött róla. 
Ismét szerelem első sokadik látásra. Több email után végül kedvező áron 2 lakk és a paletta lett az enyém.
Az egész olyan hihetetlen volt. Hogy mégsem kell lemondanom róla. Hogy emailben az egyeztetés gördülékeny volt. A postára adás is gyors volt. Viszonylag hamar meg is jött. Amikor a kezembe került a csomag, az kicsit visszarántott a valóságba. A kedves Magyar Posta BT. (Bt., mert kis cég, kevés emberrel, és ez megmagyarázza, hogy) a csomag kb olyan állapotban volt, mintha egy éve már a postán lett volna. (kaptam már máshonnan is csomagot, hasonló állapotban. Szóval I Love Hate Posta, de hát ez van. Tudomásul vettem.)
Amíg ki nem bontottam, láttam lelki szemeim előtt, ahogy a postai dolgozók fociznak vele, a paletta darabokban. -Még jó,hogy olvastam valahol, hogy hogyan lehet a törött púdereket újjá varázsolni. Itt lesz a "remek" alkalom.

Aztán lassan elkezdtem kibontani....


A csomagolás hátulján ez fogadott:

Tiszta aranyos :)


A papírt eltávolítva egy kemény kis doboz fogadott -bíztam benne, hogy postafoci álló.


Látszatra túlélte :)


És akkor a lényeg: egyben vagy darabokban?


01 love at first bite 
TÚLÉLTE! Juhhééééé :)

01 gold old buffy    01 love at first bite      03 true love


 Love at first bite? Igen. És a második és a harmadik harapásra is.

Hamarosan jelentkezek a velük készített sminkekkel és körmökkel.
Nyilván láttatok már elég bejegyzést róla, de én most nagyon örülök neki :)
Majd igyekszem nem egyszerre a nyakatokba zúdítani ;)

U.I.: Nagyon köszönöm még egyszer, hogy elküldted nekem. Örömet okoztál. Jó volt Veled üzletelni :)


Klau: Jövök Neked ;)

További szépséges estét!

2012. május 3., csütörtök

Blue Moon - a Step by step körömlakk

Sziasztok!


Ma egy step by step karmincát hoztam :)
Sokat gondolkoztam, hogy milyen legyen. Először feketére gondoltam, de fel akartam dobni valahogy. Azt hiszem sikerült.


1. lépés






Csak a körömágy környékén lakkoztam ki, mert nem akartam, hogy a sok réteg miatt a végén lassan száradjon plusz lusta is voltam 


2. lépés




Mikor teljesen megszáradt, jöhet rá a sablon és a cellux. A sablont azért használtam, mert a kézügyességem még mindig egy oviséval vetekszik.
A legnagyobb kihívás az volt, hogy két egyforma vastagságú celluxot tudjak vágni. Bal kézzel felragasztani nem volt egyszerű, de sikerült.




3. lépés




Eztán jöhetett két réteg fekete.


4. lépés


Miután ez is jól megszáradt, le lehet szedni a sablont és a celluxot majd a bőségesen a bőrre került lakkot jól le lehet sikálni :D


A végeredmény:


Napfényben


Nap nélkül


Bár kézügyességem nincs sok,de elégedett vagyok a végeredménnyel. Elsőre jó. (de nem ártana leszoknom a lakkok rázogatásáról, mert 1-2 körmömön buborékos lett. Évek óta tudom, hogy nem szabad rázni, de csak nem bírom ki)

Amiket használatm:
-essence C&G - 97 absolutely blue
-S-he Quick Dry -  fekete (talán 350 árnyalat)

a fedőlakk most nem volt.


Nektek hogy tetszik? :)



2012. április 27., péntek

Catrice - 130 Lucky In Lilac

Sziasztok!

Most egy csodaszép lila lakkot szeretnék bemutatni Nektek (de a cím már elárulta :D)

Végre sikerült beszereznem alaplakkot és fedőlakkot is. Úgyhogy innentől már tényleg elkerülöm a drogériákat...persze, úgyis el fogok csábulni :D



Alapozó lakknak az essence studio nails 24/7 alaplakkját szereztem be. Azt írja a csomagoláson, hogy "ez a selymes alapréteg bármilyen körömlakk alá használható és szupertartóssá varázsolja őket. Véd az elszíneződése ellen, és kitölti a barázdákat"
Hát, ha igaza van, egyre ritkábban lesznek körmös bejegyzéseim,mert olyan "ritkán" kell csak lemosnom? :D
Amúgy nagyon tetszik, felkenve fényes, de ahogy megszárad matt lesz. Mintha semmi sem lenne a körmömön. Ezért is vettem meg. Nem szeretek fényes alapozólakkra lakkozni, mert a színes csúszik rajta, vagy tapad... vagy csak én nem tudok hozzászokni...:D. Az ecsete ennek is szuper, mint az ultra strong körömerősítőé. A színes lakkoknak miért nem tudnak ilyen szuper ecsetet csinálni?!
A színeset rákenve tényleg olyan érzés volt, mintha a csupasz körmömre kentem volna. Arra azért kíváncsi leszek, mennyivel lesz tartósabb a lakk.

Színesnek most a Catrice lakkját választottam... Volt egy kis S-he nosztalgiám vele... letekertem a kupakot, és az ecset az üvegen maradt. Ez az S-he lakk "sajátja" volt eddig :D





De ezen kívül minden rendben a lakkal. Gyorsan szárad, egy rétegben majdnem jól fed, de azért kellett a 2 réteg.

2 rétegben ilyen:



És itt meg is állt a tudomány. Milyen díszítés legyen rajta? Ezen lényegében egy napot agyaltam, majd kitaláltam, megcsináltam próbáltam de nem sikerül, így le kellett mosnom... Kezdhettem mindent az elejéről:
barázdabillegetőkitöltő alaplakk, 2 réteg szín, és a dilemma a mintát illetően. 
Volt egy elképzelésem, de azt a mintát nem szerettem volna mert az előzőn is az a minta volt.... Végül beadtam a derekam, már mást tényleg nem tudtam ehhez a mályvacukor lakkhoz elképzelni. (engem erre emlékeztet: Link)


És a végeredmény:
Catrice - 130 Lucky In Lilac


Catrice - 130 Lucky In Lilac

A pontozásban még szerencsétlen vagyok, de legalább már a nyomda megy :)


Amiket használtam:
-essence studio nails 24/7 alaplakk

-Catrice Ultimate - 130 Lucky In Lilac
-essence körömyomda sablon
-essence nail art stampy polish - 001 stamp me! white
-essence nail art stampy polish - 003 stamp me! silver
-essence Quick Dry topcoat




Nektek hogy tetszik? Van valami ötletetek, hogy hogyan lehetett volna még dekorálni?


2012. április 22., vasárnap

Francia másképp: csipkés-indás motívummal

Sziasztok!

Sokat gondolkodtam, milyen legyen most a körmöm. Sok ötletem van, de azokhoz valahogy most nem volt kedvem. Vagy túl színes volt, vagy túl egyszerű, vagy most ahhoz a színhez nincs kedvem. Kicsit olyan volt, mint ahogy a szekrény előtt szokás állni, hogy "tele a szekrény, de nincs egy rongyom se,amit felvehetnék"....

Aztán eszembe jutott, régen milyen szép műkörmeim voltak. Gondoltam, "nosztalgiázok" egy kicsit, és valami hasonlót csinálok. 
Anno a legtöbbször olyan körmöt kértem az én Drága Körmösömtől, hogy francia fekete véggel, amit egy szép mintával dobtunk fel.


Az ötlet megvan. Remek. De hogyan? Kéne valami alap lakknak. De nincs semmim francia manikűrhöz. Ott az essence Ices Latte, az színben pont jó. Nade, a múltkor csak 3 rétegben fedett kulturáltan.Nem a legjobb választás, szép körmöt akarok. De másod nincs. Átlátszó? Az nem jó. Jó, akkor Iced. De hogyan? Óóóó, hát van egy rózsaszínes árnyalatú essence körömápoló lakkom, talán úgy nem látszik, mennyire nem jó a fedése a nude-nak. Talán.


És meg is beszéltem magammal :D
Szegény essence Nude Glam -04 Iced Latte-ban nagyot csalódtam már (itt). De gondoltam, kap még egy esélyt. A körömápolónak jó színe van,egy rétegben ilyen természetesebb rózsaszín, gyorsan szárad, de hatását sosem éreztem. Mondjuk nem is tudom, mit kellene csinálnia. Még régen, egy Dm-es zsákbamacsekban volt (ami egy cuki, lila neszeszerben volt, nem úgy, mint most; egy papírtáskában)
Név szerint: essence SOS nail savers - repair & care serum. Magyarul ennyi van csak ráírva: "sos körömjavító és körömápoló szérum". (a bejegyzés végén lesz róla kép is)



Igazam lett. Egy réteg rózsaszínes "szérumra" már csak 2 réteg Iced Latte kellett. Sőt, volt ahogy egy is elég volt...


Step by step képek most sem készültek. Akkor jutott eszembe, mikor már kész voltam az egésszel :D

Miután az alap megvolt, a köröm végére -szabad kézzel- fekete lakkot húztam.
Miután megszáradt jöhetett volna a nyomda, ha marad volna rá időm. De nem maradt. Mennem kellett dolgozni. Így másnap,azaz ma fejeztem be rá a nyomdát.



Bevallom, egyre jobban élvezem a nyomdázást. De csak azért mert egyre jobban gyorsabban megy.


És akkor jöjjön a mű: (a lakkozás nem tökéletes... még mindig :D)


Fekete francia csipkés-indás mintával

Azért a Körmösömnek jobban ment :)


És akkor az essence körömápoló szérum:

Amit használtam:
essence SOS nail savers - repair & care serum
essence Nude Glam -04 Iced Latte
essence körömnyomda sablon
essence nail art stampy polish - 002 stamp me! black

Lehet, kicsit sok az essence :D

Nektek hogy tetszik? a lakk, nem az essence mérgezés :D



2012. április 19., csütörtök

Catrice - a meghatározhatatlan színű lakk

Sziasztok!


A múltok épp a drogéria előtt jártam (milyen véletlen, mi? :D), és ha már ott voltam, és le voltak "zöldcímkézve" a Catrice lakkok, kicsit körülnéztem. Végül -többek között- az 500 - Sir! Yes, Sir! fantázia nevű lakk jött velem haza.
A boltban olyan meghatározhatatlan színe volt, leginkább egy ballonkabátra hasonlított. Logikusnak tűnt: Sir + ballonkabát szín ->Anglia... :D. Azt ne kérdezzétek, miért pont erre asszociáltam :D
Itthon viszont már nem volt velem a bolti fény, így már is más színe lett... Még így is találó a neve, mert természetes fényben ez inkább olyan terepszínű, zöldes-szürkés valami. Olyan sötétebb khaki szín.


Nem volt még soha Catrice termékem, így kíváncsian vártam, mit tud a lakk.
Az üvege pofás, az ecsete jó, de annyira vastag a kupakja, hogy kicsit esetlenül lakkoztam vele. Mostanában essence lakkokkal dolgoztam, amiknek vékonyabb a kupakjuk, és könnyen kézre áll. Ez meg egy bumszli, végén egy jó ecsettel. De hamar hozzászoktam. A lakk minősége is jó, könnyen elterül, nem csíkos, egy rétegben már egészen jól fed, de azért kell a 2 réteg a tökéletes fedéshez és hamar szárad.
Nekem viszont valamiért buborékos lett :S
A színe "színváltós" hol szürkésebbnek, hol pedig zöldesebbnek látom. Ez látszik a képeken is:


Catrice - 500 Sir! Yes, Sir!  zöldesebb árnyalatban
Itt pedig inkább szürkés:


Catrice - 500 Sir! Yes, Sir!  szürkésebb árnyalatban


De itt nem álltam meg. Gondoltam, ha már a kisebb nyomdamintával már nagyjából boldogulok, akkor próbáljuk meg nagy mintával, teljes körmöm.
Annyira azért nem volt egyszerű. volt néhány köröm, ahol le kellett egy lakklemosós vattával szednem a nyomdát. Ez egy kihívás volt, mert nem szerettem volna a teljes lakkot újrakenni, ezért igyekeztem csak a nyomdát leszedni. No, ez nem mindenhol sikerült...




Végül pedig átkentem az essence nail art special effect topper  -07 soft touch fedőlakkjával. A piros fűzős lakknál nagyon haragudtam rá, mert elkente a színes lakkot. Hát, azóta sem változott a viszonyunk, mert most meg a nyomdát kente el, pedig direkt vártam, hogy a nyomda megszáradjon.
A végeredmény annyira nem lett vészes:


Catrice - 500 Sir! Yes, Sir!
essence - 002 stamp me! black
essence nail art special effect! -07 soft touch topper

Szerintem első nagyobb (nyomdás) próbálkozáshoz képest, egész jó. Csak ne kente volna el a matt.

Van valami ötlet, hogy miért keni el, vagy mit kellene tennem, hogy ne kenje el? (A piros fűzősnél a több napos lakkot is elkente)
A segítséget előre is köszönöm.

Szép napot mindenkinek! :)


2012. április 15., vasárnap

A fűzős piros lakk

Sziasztok!


A legutóbbi kis piros lakkomat gondoltam feldobom egy kicsit és kidekorálom. Régebben láttam egy fűző mintás körmöt, és azóta szeretném megcsinálni. Most hála az Ultra Strong Nail Hardenernek, lehetőségem is nyílt rá.


Először a körmöm végét festettem fehérre. Ebben a cellux volt segítségemre:








Bárki bármit mond, nekem a cellux vált be a legjobban. Lehet kapni direkt erre a célra matricát, de egyrészt drágának találom, másrészt nekem az nem takar eleget, nem elég széles. Hogy miért? Mert még mindig nem tudok kulturáltan lakkozni  Azt a következő képen láthatjátok: 

Na, lakkozásból megbuktam :D


Ha ilyen celluxos technikával dolgozok, mindig várok egy pár napot, mert egy jobb minőségű cellux darabokban tépi fel a friss lakkot. Hiába száradt kopogósra. De ha várok 1-2 napot, akkor nincs ilyen gond.

Amikor viszonylag megszáradt, le lehet szedni a celluxot. Arra viszont figyelni kell, hogy nagyjából legyen megszáradva, mert ha még "képlékeny", akkor a cellux eltávolításakor magával húzza a körömvégről a lakkot. És szó szerint húzza: jártam már úgy, hogy meghúzta a lakkot, ami így megnyúlt, és nem lehetett már utána mit csinálni vele. Jöhetett az aceton. (és akkor kezdheted az egészet az alaplakktól...)

Cellux tépés


Miután a szakszerű francia manikűr segédeszközét (=cellux) eltávolítottuk, lakklemosós fültisztítóval le kell mosni a bőrre került lakkot. (Ügyesebbek -tehát bárki, aki nálam jobb - ezt a lépést kihagyhatják :D )

Ezután nekiálltam a fűzőnek. Előbb fehér lakkal pöttyöket rajzoltam a körömre. Segítségemre az essence nail art stylist volt.

Pöttyös piros bögre :D


Itt egy pillanatra megálltam és azon gondolkoztam, hogy fűző legyen-e vagy pöttyözzem be az egészet? (Egyszer láttam egy ilyen szépséges bögrét, ami megdobogtatta a szívem bögre mániás vagyok, de erről majd később :D. A bögre ami eszembe jutott: ITT tekinthető meg :)

Végül a fűző mellett döntöttem. Így a fehér pontokat összekötöttem fekete lakkal. Erről azonban már nem készítettem képet, mert felbosszantott, hogy a nemrég bemutatott fehér Lora lakk -ami a tesztelés során gyorsan száradt - most a körmöm végénél 2 óra alatt sem volt hajlandó kopogósra száradni.

Piros fűzős matt köröm
Ezután gondoltam átkenem az essence nail art special effect topper  -07 soft touch nevű mattítóval. 
Hát, a piros körmeimre rákenve a végeredményről nekem valahogy a húsvéti piros tojás jutott eszembe :D Nem lett olyan drámaian matt, mint pl az Avon matt lakkjai. 
Ami viszont bosszantó, hogy a 2 napos, kopogósra száradt piros lakkomat nemes egyszerűséggel belehúzta a fehérbe. Mert ha még friss lett volna a lakkozás, akkor még megértem. De két naposnál?! Ráadásul a fűző mintánál buborékos is lett. :(     Végül megbeszéltem vele, hogy ha nem viselkedik jó lakk módjára, és elkeni a színes lakkjaimat, akkor nem leszünk barátok. Ezen úgy tűnik ő még gondolkodik a sötétben. Én pedig azon gondolkodom, elővegyem-e még. :D

A végeredmény 8óra (fehér lakk) száradás után az lett, hogy némelyik körmömnél sérült a fehér vég, illetve a billentyűzetemen pár gomb fehér lakkos (naná, hogy frissen kent körmökkel kell gépezni). A 8óra száradással még mindig nem kopogós a fehér lakk, a körmöm hegyével még bele tudok nyomni egy pofás kis csíkot... nem tudom, most miért nem száradt a Lora fehér lakkja.

A végeredmények képekben: 



essence - 60 fateful desire
Lora express finish -fehér
essence nail art stampy polish -002 stamp me! balck
essence nail art special effect topper - 07 soft touch

Nekem nagyon tetszik. Elsőre egészen jól sikerült. Majd legközelebb talán már nem mossa bele a pirosat a matt, mert most 1-2 körmöm vége rózsaszínes, és talán a fehér is megszárad :D

Nektek mi a véleményetek?





2012. április 12., csütörtök

Kis piros essence - 60 - fateful desire

Ismét sziasztok! :)

A fehér, facebook-csoda után ez lett a végleges lakkom. A Három Gráciából ( 97 - absolutely blue, 87 - passion fo fashion és ez, a 60 -  fataful desire) már csak ő várt tesztelésre. Bár Klau ezt javasolta legelsőnek, és a boltban a kosaramba is ez landolt először, valahogy csak most volt hozzá hangulatom. (Illetve le kellett már mosnom a kéket, mert 4 nap és alapozó -és fedőlakk nélkül már kezdett lepattogzani. Ezúton is gratula e-éknek :D)


Régebben volt ilyen színű lakkom, csak S-he lakk volt. Nagyon imádtam ezt a sötét, kicsit bordósabb árnyalatot. Annyira megörültem most, hogy az essence-nél is megtaláltam a kedvenc árnyalatom (S-he egy kicsit elszállt árban. Most olyan 890-990 között mocorog az ára. És a minősége ugyan az, mint régen, amikor 400-600 Ft volt. Tudom, tudom: infláció, Áfa emelés... és még csomagolás váltás is volt azóta. A kényelmes, kerek forma után, most kocka. Dizájnos, de kényelmetlen)

Na, de ennyit az S-he nosztalgiámról, inkább gyönyörködjünk a szép pirosszkában :)



essence - 60 - fateful desire
Napfényben
Volt egy kis gondom ennek a lefényképezésével, bár közel nem volt akkor kihívás, mint a lilát lefényképezni.
Itt viszont kijön, hogy mennyire sötét és mély ez az árnyalat. Segítségemre a neonlámpa volt (lehet "alá" fogok szokni majd :D)

essence - 60 - fateful desire
Neonfényben

Maga az ecset, és a lakk szokásos minőség. Eddig a Nude Glam - Iced latte kivételével még nem csalódtam a minőségében. Amit viszont még érdemes megemlíteni, hogy kicsivel lassabban száradt, mint az absolutely blue. Két rétegben ez is tökéletesen fed. (Leszámítva az egyik körmömet, ami 3 réteget kapott. Sikeresen belenyúltam ugyanis közvetlenül a lakkozás után mert olyan ügyes kislány vagyok )

Remélem ő is bír majd legalább 4 napot, mert terveim vannak vele. De erről majd egy másik bejegyzésben ;)

Nektek hogy tetszik?