2012. szeptember 14., péntek

Kis kékség - Essence 84 midnight charm

Sziasztok!

Nemrég sikerült hozzájutnom még a régi essence lakkok egyik példányához. Nevezetesen a midnight charm-hoz. Első körben azt gondoltam, hogy majdnem fekete, egy kis kék beütéssel (régen volt ilyen lakkom, és azóta vadászom). Aztán a nem bolti fényben rájöttem, hogy nem fekete. Köze sincs hozzá. Kicsit csalódott voltam, de sebaj. Lakk még nálam érintetlenül nem maradt :D


Aztán ahogy felkentem, kezdett megtetszeni. Pár nap után már kifejezetten imádtam. Olyan érdekes színe van. Olyan hangulat fény függő, hogy sötét, vagy világos-e. 




Itt még nem takarítottam körbe, nem volt rá időm Hol sütött a nap, hol nem. Márpedig nekem napfény kellett, hogy a csillámok is érvényesülhessenek a képen. 

Elég tartós, mert alap és fedőlakk nélkül kb 3 napig bírta. Pontosabban én bírtam. Elkapott az ihlet, a más köröm utáni vágy, így szegényem jó állapotban, sérülés és lepattogzás nélkül a lakklemosós vatta alatt végezte. (nem tudom amúgy mi van velem, de megcsinálok egy körmöt, pár óra után eszembe jut egy újabb manikűr, és már mosnám is le azt, amit csak pár órája van a körmömön. Nem baj. Önuralom-gyakorlatnak megteszi.


További szép estét Mindenkinek!


12 megjegyzés:

  1. nagyon szep szine van.imadom a keket.puszi

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű színe van! Én is úgy rákattantam a lakkozásra, hogy mindig újabbat akarok kipróbálni.

    VálaszTörlés
  3. Bár én nem nagyon hordok ilyen sötét színeket, tetszik!
    Pl egy galaktikus körmöt nagyon el tudnék képzelni ezzel :-)

    Az utóbbi időben én is érzem ezt az állandó lakkozhatnék dolgot - szegény Ember kicsit kivan, mert nem szereti a szagát :-)
    (az ok, hogy a körömlakklemosást az erkélyen végzem már egy ideje, de lakkozni nem tudok ott.)
    Így csak 2-3 naponta lakkozok újra :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a konyhába vagyok "száműzve" :D

      Tényleg, galaxis körömhöz pont jó lenne! Na, azt hiszem lesz galaxi 3 is :D

      Törlés
  4. Én is megvettem, odavagyok érte :-)

    VálaszTörlés